Baseball

Nagyon szeretem a baseball-t. Sokak szerint unalmas sport, de szerintem csak azért, mert nem ismerik a játékszabályokat, így nem veszik észre azokat a dolgokat, amitől igazán izgalmas ez a játék. Én még középiskolában ismerkedtem meg vele, amerikai tanáraink jóvoltából. Igaz, mi csak softball-t játszottunk, ami egy könnyített változat, de attól még nagyon izgalmas volt. És hogy mi most ennek az aktualitása? Tegnap sikerült valamelyik csatornán rátalálnom végre egy kis közvetítésre és nagyon megörültem neki, szerzett egy kellemes másfél órát. És ma megint van!!! :)

Lakás ügyben megint csak csúszás van, most az eladóra várunk, hogy visszajelezzen megint a bankja és ismét egyeztessen az ügyvédjével... Már nem merek semmilyen becslést sem tenni, hogy mikorra fog mi történni. Már csak babonából sem. Eddig bármit mondtam, írtam, reméltem, az sosem jött össze. Az elmúlt időkben már annyira rágörcsöltem erre a témára, hogy összejöjjön végre, hogy már szinte őrjöngtem, ha bármi közbejött. Eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy ilyenkor, amikor ennyire akaratosan küzdök valamiért, sosem szokta "megadni" az élet. Csak amikor már szinte lemondok róla. Úgyhogy most relax, hagyom hogy folyjanak a maguk útján a dolgok és tudatosan pozitívan állok hozzá és 100%-ig bízom benne, hogy össze fog jönni, ahelyett, hogy aggódnék még idegeskednék.

Mindenféle

Nem vagyok az a fajta ember, aki Valentin napon ad virágot a kedvesének (adok én neki "csak úgy", de nem azért mert valaki kinevezett egy bizonyos napot), vagy számon tartja, hogy hány hónaposak, hetesek, naposak, stb. vagyunk. Szerencsére a párom sem ilyen. Nem a dátum számít, vagy egy mágikus szám, hanem hogy minden nap tudtára adjuk és éreztessük a másikkal, mit jelent számunkra. Ma, csak úgy, egész véletlenül pillantott az én Drágám a naptárra, és felkiáltott: "Jé, két hónaposak vagyunk!" Nem csináltunk belőle nagy cécót, nem volt semmi művi színezete, csak felnevettünk és egy csókkal köszöntöttük egymást a "neves alkalomból". Pont így volt jó :)

Lakásügyben még mindig nincs nagy előrelépés, lassan döcögnek a dolgok. Ha minden jól megy, hétfőn most már végre tényleg aláírjuk a szerződés-módosítást, kedden pedig adom be a papírokat az új banknak. Annyival vagyunk előrébb, hogy most előre el lett küldve bankon belül jogászhoz a szerződés véleményezésre, hogy ne utólag derüljenek ki a dolgok. (Persze ismerősön keresztül, máshogy ebben az országban - sajnos - nem könnyű becsületesen érvényesülni.) Sokat kivesz belőlem még mindig ez a bizonytalanság, de remélem, most már záros határidőn belül tényleg végére járunk a történetnek.

És végül egy kis vidámság: Mara (a kedvesem) a múltkor mutatta Jeff Dunham (Ahmed a halott terrorista meg van? na az a srác!) szenzációs komédiáját a youtube-on, azóta is időről időre nagyokat derülök rajta, mindig meg tud nevettetni. Még egy érdekes felfedezést is tettem, mégpedig hogy honnan jöhetett és miért pont K-9 lett az elnevezése a speciálisan kiképzett kutyáknak: az angol - latinból átvett - canine (jelentése: kutya-, kutyaféle) szóból, ami kiejtve kísértetiesen hasonlít a K-9 -re (szintén angolul kiejtve). Jó, lehet hogy ez másoknak triviális volt, de hát csecsemőnek minden vicc új... ;)

Jöjjön hát egy kis Jeff Dunham:


Akit érdekel a folytatás, írja be a jutyúb keresőjébe: "Jeff Dunham spark of insanity" (a magyar feliratos változathoz még biggyessze a végére oda azt hogy "hungarian"). Ja és kilenc részre van vágva, szóval összesen vagy másfél óra... Jó szórakozást! :)

Folyományok

Megint csak jó idő után jelentkezem... Sajnálom, de ez a lakás mizéria (a napi dolgokon felül persze, mert hogy az élet nem áll meg ugye) annyit kivesz belőlem, hogy nincs energiám még az átélt kínokat blogra vetni is. Nem akarom ezt a kis szigetet azzal bemocskolni, hogy itt dühöngöm ki magam, hogy ide zúdítom az indulataimat. Mostanra már kicsit lehiggadtam, úgyhogy azt hiszem, fogom tudni kulturált ember módjára leírni a történetet.

Nem akarom hosszúra nyújtani a dolgot (így is az lesz...), mert egyrészt elég volt őket egyszer átélni úgy, amikor és ahogyan történtek, és nagyjából annyira hiányzik, hogy most minden egyes részletet felidézzek és átéljek megint, mint mókusnak az erdőtűz. A lényeg a lényeg, hogy az eladó bankja másfél hetes értetlenkedés után február 24-én szerdán benyögte az "én bankomnak" (hogy miért idézőjelben, arra hamarosan fény derül), hogy tulajdonképpen halványlila segédfingjuk sincs arról, hogy pontosan hogy is kellene kinézni a nyilatkozatnak, amit ki kell adniuk, úgyhogy küldjenek már nekik valami mintát, és akkor ők kiállítják. Hát az agyam elmegy. Ad 1. Miféle dilettáns banda ül ott, hogy a saját nyamvadt munkájukhoz nem értenek?! Ad 2. Ha ezt egy héttel hamarabb mondják, vagyis ezzel kezdik, nem lett volna semmi baj. Ilyenkor kicsit felforr a vérem és emberfejeket szeretnék karóra tűzve látni a bankfiókokban. Hogy mennyire frusztrál a dolog, azt mi sem példázza jobban, minthogy amikor ezt megtudtam, aznap éjjel azt álmodtam (egy egyébként bonyolult és szövevényes történetben, aminek a nagyjára nem is emlékeztem már felkeléskor), hogy két ember torkát hideg vérrel vágtam át egy bárddal. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy nem kicsit kiborultam ezen.

Na de vissza a való élethez. Szóval hosszas telefonálgatás, kapcsolatbevetés, anyázás, fenyegetőzés és könyörgés árán sikerült elérni, hogy az eladó bankja hajlandó faxon is elküldeni ezt a nyilatkozatot (merthogy egyébként csak az eladó kérésére és csak az eladó részére postázva tennék), valamint hogy az "én bankom" hajlandó a szerződéskötéshez elfogadni a faxot és majd hiánypótlásként folyosítás előtt beadjuk az eredetit. A fax február 26-án pénteken meg is érkezett (az előző bejegyzésben benne van, hogy ez miért fontos). Ez mind szép és jó lenne, csakhogy ugyebár az "én bankom" még nem adta ki a szerződésmódosítási pontokat, mert ennek az inputja volt a nyilatkozat - vagyis, mivel pénteken már nem tudtam ügyvédhez menni, szerződést módosítani, Földhivatalban érkeztetni, beadni, ezért buktam a határidőt. Én. Nem az eladó bankja, nem az "én bankom". Én! Hogyaza - hosszúúúúúúú sííípszóóóó... - !!!!!!!!!

Sebaj, legyünk proaktívak - elvégre én vagyok a legjobban érdekelt ebben az egész ügyletben. Új kör a HR-en, tud-e a cég még egy kicsit segíteni rajtam egy kis vissza-nem-térítendővel? Tud! Hála a Magasságos Megváltónak! Persze ennek is meg van az ellentételezése, de ez már a Cég és az én dolgom. (Persze, mivel változnak az összegek, mindenképp kell szerződést módosítani.) Na, akkor újra bank:
- Mi van már a szerződésmódosítási pontokkal?? (Március 2. kedd)
- Mindjárt küldjük, csak még a bírálók nem adták ki, mert nagyon elfoglaltak...
- PONT LESZ@ROM!!!!!!! - persze ezt már nem mondtam ki, csak gondoltam.

Hát szerdára megjöttek a "szerződésmódosítási pontok": két darab bankszámlaszám, amire majd a pénzt kell utalni az eladó bankja felé. Először fel sem fogtam, csak miután az ügyvéddel beszéltem. Nem viccelek, úgy kiakadt rajta, hogy csak néztem. Ugyanis, mint elmagyarázta, ehhez nem kellett volna szerződést módosítani, erről elég lett volna aláírni egy nyilatkozatot! Vagyis, nem kellett volna menni Földhivatalba, vagyis lehetett volna szerződést kötni pénteken!!! Újabb sípszó...
Na de itt nem áll meg a sztori, mert "az én drágalátos bankom" még azt is kérte (hitel)szerződéskötési feltételként, hogy az eladó (!) adjon ki egy nyilatkozatot, hogy elhelyez a fedezeti számlán még nagyjából 2 millió forintot (!!!), mivel a kiváltandó összeg nagyságrendileg megegyezik a vételárral, és ők ezért fedezet nélkül maradnának az elutalás után, egészen addig, míg első helyen bejegyzett jelzálog jogosultként nem szerepelnek a tulajdoni lapon, ezért csak két összegben hajlandóak utalni, a hitel egy részét visszatartanák. Aztán persze ezt a pénzt majd az eladó visszakapja (pár hónap múlva, amilyen gyorsan a Földhivatal intézi a dolgokat - teszem hozzá én, a teljesség kedvéért).

Hát azt hittem, az agyam eldobom. Ja, és még telefonban, "nem hivatalosan" rákérdezett az egyik banki kontakt, hogy
- Hát ugyebár fordult már olyan elő, hogy az adásvételi szerződésen más összeg szerepelt, mint a tényleges ár, és volt a bankon kívül is pénzmozgás.
Kicsit más kontextusban megfogalmazódott bennem egy költői kérdés nőnemű felmenőjének hivatásával kapcsolatban.
- Nem, ilyenről nálunk szó sincs! Az eladó annyiért adná el, amennyivel nullára ki tud szállni. Nincs több pénz, pont.
Ezt követte még hosszas polemizálás (kb. 1 hét), mindenféle egyéni méltányossági kérelmek a fiókvezetőtől a bírálók felé, hogy tekintsenek már el ettől, meg mérsékeljék, de mind hasztalan.

Úgyhogy, múlt hét csütörtökön fogtam magam és elmentem egy régi ismerősömhöz egy másik banknál - aki már felajánlotta korábban segítségét, de akkor már (még) nem akartam elfogadni, lévén, hogy már beadtuk a papírokat akkor -, és elmeséltem neki, hogy milyen köröket futottunk, milyen falakba ütköztünk, mi megy, mi nem, mik a számok, és hogy ebben az esetben tud-e segíteni, illetve az ő bankja tudja-e vállalni ezt a hitelt. A dolgok jelenlegi állása szerint, hála a jó égnek, igen, úgyhogy hétfőn írásban visszavontam a hitelkérelmemet a "bankomnál" (innen az idézőjel), és most újból nekifutunk, remélem immáron nagyobb sikerrel. Egyetlen szerencsém, hogy az eladó is partner benne, és hajlandó türelemmel lenni, ha van előrehaladás.

Brazil szappanopera

Kezd ez az egész lakásügy egy rossz minőségű szappanoperára hasonlítani. Elvileg e hét péntekig kellene szerződést kötnöm a bankkal, mert március 1-től életbe lép az új kormányrendelet, ami szerint ha euróban veszem fel a hitelt, akkor a folyósított hitelösszeg nem lehet több, mint az ingatlan piaci fedezeti értékének 60%-a. Ami több százezerrel kevesebb, mint amennyire nekem szükségem volna. Az elvi megállapodás állítólag már megszületett a két bank között, hogy hogyan lehet technikailag megoldani a jelzálogos mizériát, és már csak az eladó bankjának kéne kiadnia a nyilatkozatot arról, hogy ebbe ő belemegy és csinálja. Aztán, ha ez meg van, akkor az én bankom kiadná végre, hogy pontosan mit kellene módosítani a szerződésen, majd ezzel elrohannánk az ügyvédhez, megcsinálnánk a módosítást, hogy szerda reggel le tudjam adni a banknak - természetesen a Földhivatal által érkeztetve - és akkor még van esély, hogy kapok péntekre időpontot szerződéskötésre.

Ehhez képest most (kedden délben) ott tartunk, hogy reggel hívott az ügyintéző, hogy hívjam már fel az eladót, hogy az ő bankja nagyon keresi őket és nem veszik fel a telefont. Hívtam az eladót, egyből felvette és mondta, hogy őket bizony nem kereste senki. Az ügyintéző amúgy egész napos tanfolyamon van és alig tud intézni bármit. Aztán most végre beszéltem az eladóval, hogy mi van (már 2 órája vártam a hívását), és mondta, hogy beszélt az bankkal de azok nem tudnak semmiről. Visszahívta az ügyintézőt, hogy pontosan ki kereste és miért, de ő sem tudta megmondani, csak azt, hogy hívja a központi számot. Most az van, hogy az banknál semmilyen hivatalos helyen nincs semmi infó arról, hogy milyen papírt is kéne kiadniuk, de ha lenne is bármi, akkor is 15 napjuk van rá. Erre mondtam, hogy maximum, de ennél hamarabb is kiadhatnának bármit. Úgyhogy most az eladó beszél ismét az ügyintézővel, hogy hajtsa fel az banknál azt aki tud valamit, aztán ha ez meg van, akkor meglátjuk, mi lesz.

Ott tartok, hogy nem idegeskedek már semmin, mert csak gyomorfekélyt kapok. Lesz ami lesz, megoldjuk. Nem tudom még, hogy hogyan, de minden egyes elméleti lehetőséget nem is tudok lejátszani előre fejben. Megoldás biztosan van. Meg fogjuk találni.

Csalódás

Ma akartam írni egy jó hangulatú bejegyzést. Szombaton Yugo-buliban voltunk, egy frenetikusan jó koncerten. A szerb KAL zenekar játszott, igazi balkáni banzájt csináltak a Merlinben. Aki volt már ilyenen, tudja miről beszélek. Előtte már kellően megalapoztuk a bulit, jófajta pálinkával és vidám beszélgetéssel. A koncerten pedig hatalmasat táncoltunk, önfeledten, átélve az életörömöt, amit ezek a srácok instrumentumaik segítségével a zenéjükön keresztül nyújtottak a Nagyérdeműnek.

Erről akartam volna részletesebben írni, de sajnos kaptam egy telefont, ami nagyon lelombozott. Azóta csak az jár a fejemben, hogy miért pont azok az emberek bántanak mindig, akikben a legjobban megbízom, akikre a leginkább számítok. Talán bennem van a hiba: túl naiv vagyok, túl közel engedek magamhoz másokat. De én, ha valakit szeretek, ha valakiben megbízom, ha valaki fontos nekem, legyen szó bárkiről, nem tudom kicsit közel engedni magamhoz, nem tudok óvatoskodó lenni. Vagy igen, vagy nem: köztes megoldás nincs.

Biztos vagyok benne, hogy én is okoztam már így csalódást másnak, és azon vagyok, hogy ez ne forduljon elő újra. Sokat tanultam ezekből az esetekből, mert kevés szarabb érzés van, mint amikor látod olyasvalaki arcán a fájdalmat, akinek számítasz és aki számít neked. Csak hát az ember, mint olyan, gyarló - de ettől még szerethető. Ez kevés vigasz abban a pillanatban, amikor téged ér a pofon. Nehéz ilyenkor felülemelkedni a sérelmen, nehéz legyőzni a büszkeséged, nehéz nem ellökni magadtól a másikat, vagy csak egyszerűen megsértődni és magára hagyni őt, hanem szelíden azt mondani neki, hogy "szeretlek, akkor is ha hibázol, de ezt, kérlek, ne csináld még egyszer, mert fáj!" De azt hiszem, nem az az erős ember, aki ilyenkor nagyobbat tud visszaütni, hanem az, aki oda tudja tartani a másik orcáját is.

Hiszem, hogy ezt kell tenni. Nem szabad indulatból, elhamarkodottan olyat tenni, vagy mondani, amit az ember nem gondol komolyan, amit csak a pillanat hevében tenne vagy mondana és később biztosan megbánná. Hiszem, hogy meg kell találni az erőt magunkban, és hiszem azt is hogy minden emberben ott van ez az erő. Hiszem, hogy ez is földi utazásunk tanulási folyamatának része, csak piszkosul nehéz lecke, amihez nem adtak jegyzetet, olyasvalami amit az ember csak a saját bőrén tud megtanulni, nem kis tanulópénz árán. Ha ötöst nem is kaptam, legalább sikerült ma nem megbuknom - legalább ez valamelyest pozitív.

Huzi-voni

A múltkor ismét kaptam figyelmeztetést ez egyik kedvenc olvasómtól, hogy nem írodik a blog, és egyébként is mi van a lakással. Még jó hogy van bennem egy adag egészséges lustaság (na jó, annál valamivel több), és nem írtam egyből, hogy "minden a legnagyobb rendben, ha minden igaz, jövő héten megyek szerződést kötni, március közepével már beköltözés van".

Merthogy ma hívott az ügyintéző - aki egyébként rendkívül kedves és segítőkész, szóval egy rossz szót nem lehet rá mondani -, hogy az eladó bankájtól még egy nyilatkozat kéne (a múlt héten vittek be egyet...), miszerint az eladó bankja már azelőtt hozzájárul ahhoz, hogy az én bankom rátegye a jezálogot széljegyre, mielőtt még egy kanyi vasat láttak volna. Ja, meg hogy valami nem jó a szerződsben, úgyhogy majd módosítani kell - csak még azt nem mondták meg, hogy pontosan mi, és konkrétan mire kéne módosítani.

Az egészben az a legszebb, hogy az ügyvédem, mielőtt megírta a szerződést, felhívta a bank fiókvezetőjét, hogy pontosan minek kell benne lennie a szerződésben, és pontosan milyen nyilatkozatokra van szükség az eladó bankjától, et cetera, et cetera. És mielőtt aláírtuk volna a szerződést, át is küldte nekik, hogy így jó lesz-e. Most meg jönnek azzal, hogy ez se jó, az se jó... És miért? Mert megtehetik!

Arról már nem is beszélve, hogy a bank által kiadott hitelkalulátorral kiszámoltuk "élesben", hogy pontosan mennyi fér bele, milyen havi törlesztőrészlettel, milyen konstrukcióban, és úgy számoltunk, hogy még 1-2 ezer forinttal beljebb is lőttük, hogy tutti átmenjen. Ehhez képest mégsem annyi az annyi, persze van mód korrigálásra, de az sem egyszerű, viszont ennek a részletezésére (a T. Olvasó szíves engedelmével) már nem térnék ki.

A legrosszabb az egészben számomra egyébként az, hogy ezzel minden csak tolódik, tolódik és szívja el az energiámat, ahelyett, hogy a saját otthonunkban élnénk már az én Egyetlenemmel, építgetnénk-szépítgetnénk, és feltöltekeznénk belőle. Mellesleg ez Őrá is igen nagy kihatással van, mert nem mindegy, hogy mikor mond fel otthon, mikortól talál állást Pesten és mikor tud felköltözni.

Pozitív fejlemények

A tegnapi nap folyamán nagyon jó hírt kaptam az előző bejegyzésben ecsetelt problémával kapcsolatban. A hitelt nyújtó bank hozta a megoldást, méghozzá olyat, ami egyrészről rendkívül frappáns és egyszerű, másrészről remélni sem mertem volna: létrehoznak egy technikai számlát, ahova a sikeres hitelbírálatot követően elutalhatom az önerőt, melyet ő kiegészít a nyújtott hitellel, és az egészet egy összegben utalja át az eladó bankjához, így nem kell többszöri szerződésmódosítási meg előtörlesztési díjat fizetnie, csak egyszer, ami természetesen már az eladónak is belefér. Körbe is telefonáltam gyorsan minden érintetett, mindenkinek nagyon tetszett ez a rendezés mód, és velem egyetemben nagyon meg voltak lepődve, hogy egy bank lehet ennyire rugalmas is. Jó érzés, hogy azért ezen a vonalon is minőségi javulás bontakozik ki és kezd fontos lenni az ügyfél is, nem csak a pénze.

Az ügyvédem ezek alapján már módosította is a szerződés-tervezetet, most még annyi van hátra, hogy az eladó ezt elvigye a bankjához, hogy részükről is rendben van-e így, illetve még konzultál a saját ügyvédjével, utána már tényleg csak a szükséges iratok beszerzése és a szerződés aláírása van hátra, és akkor már mehetek is a bankhoz benyújtani a kérelmet. Ez reményeim szerint még a héten, legkésőbb a jövő hét elején lezajlik, és ha a dolgok ilyen ütemben haladnak, február vége - máricus eleje táján már a tényleges lebonyolításnál tartunk: birtokbavétel, mérőórák átírása, stb., végül tapétázás, festés, majd költözés.

Ami nem szorosan az ügyintézéshez tartozik, de ugyanolyan fontos számomra, hogy rengeteg támagató levelet, üzenetet kaptam, olyan emberektől is, akikkel már rég nem volt alkalmam találkozni, vagy beszélni. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki írt, és persze azoknak is, akik bár közvetlen visszajelzést még nem adtak, de gondolatban velem vannak!