A múltkor ismét kaptam figyelmeztetést ez egyik kedvenc olvasómtól, hogy nem írodik a blog, és egyébként is mi van a lakással. Még jó hogy van bennem egy adag egészséges lustaság (na jó, annál valamivel több), és nem írtam egyből, hogy "minden a legnagyobb rendben, ha minden igaz, jövő héten megyek szerződést kötni, március közepével már beköltözés van".
Merthogy ma hívott az ügyintéző - aki egyébként rendkívül kedves és segítőkész, szóval egy rossz szót nem lehet rá mondani -, hogy az eladó bankájtól még egy nyilatkozat kéne (a múlt héten vittek be egyet...), miszerint az eladó bankja már azelőtt hozzájárul ahhoz, hogy az én bankom rátegye a jezálogot széljegyre, mielőtt még egy kanyi vasat láttak volna. Ja, meg hogy valami nem jó a szerződsben, úgyhogy majd módosítani kell - csak még azt nem mondták meg, hogy pontosan mi, és konkrétan mire kéne módosítani.
Az egészben az a legszebb, hogy az ügyvédem, mielőtt megírta a szerződést, felhívta a bank fiókvezetőjét, hogy pontosan minek kell benne lennie a szerződésben, és pontosan milyen nyilatkozatokra van szükség az eladó bankjától, et cetera, et cetera. És mielőtt aláírtuk volna a szerződést, át is küldte nekik, hogy így jó lesz-e. Most meg jönnek azzal, hogy ez se jó, az se jó... És miért? Mert megtehetik!
Arról már nem is beszélve, hogy a bank által kiadott hitelkalulátorral kiszámoltuk "élesben", hogy pontosan mennyi fér bele, milyen havi törlesztőrészlettel, milyen konstrukcióban, és úgy számoltunk, hogy még 1-2 ezer forinttal beljebb is lőttük, hogy tutti átmenjen. Ehhez képest mégsem annyi az annyi, persze van mód korrigálásra, de az sem egyszerű, viszont ennek a részletezésére (a T. Olvasó szíves engedelmével) már nem térnék ki.
A legrosszabb az egészben számomra egyébként az, hogy ezzel minden csak tolódik, tolódik és szívja el az energiámat, ahelyett, hogy a saját otthonunkban élnénk már az én Egyetlenemmel, építgetnénk-szépítgetnénk, és feltöltekeznénk belőle. Mellesleg ez Őrá is igen nagy kihatással van, mert nem mindegy, hogy mikor mond fel otthon, mikortól talál állást Pesten és mikor tud felköltözni.
Ponyva készítés
-
Autó, kamion, sátor, hajó ponyva készítés,
varrás, javítás, ponyvakészítés.
Téli hajótakaró ponyva és teraszbeépítés
EURÓPA PONYVA KFT
NON STOP
06 70 ...
6 éve
Kicsim! Tudod jól, hogy melletted állok. :) Legyen bármi, ott leszek, vagyok melletted. Tudod: "Ha ketten vagyunk, akkor már baj nem lehet."
VálaszTörlésSzeretlek! <3
Tudom, Drágám és köszönöm! :) <3
VálaszTörlésMás: magyarázzátok el légyszi, hogy mit jelent ez a jel <3 , mert bár tudom, hogy lenni buta és szőke, de nemtom :))))
VálaszTörlésEgyébként pedig mindenkivel ez van, már ami a hitelügyintézést illeti... Most szigorodott minden, és ezért mindenkit szívatnak a bankok... És a java majd csak ezután jön... :) Ha gondolod beavatlak a részletekbe - már lassan 3 éve nyögöm a hitelt és egyre jobban szidom magam, hogy felvettem... Noh mindegy... Kitartás! ;)
nabazzzeg, h ilyen infokat is a blogrol kelljen megtudni :P
VálaszTörlésde na, csatalkozom, ugyis meglesz csak izélgetnek :)
(más:
az a jel sztem egy fektetett szív, de azért énis kiváncsi vagyok ;) .. lehetne éppen utalás a Bikinire hogy "Nyaaaljuk a fagylaltot, a mézesmadzag elfogyott.." ;) )
Hát bocsi, egy közös ebéd megszervezése is nehézkes, amúgy meg ki sem bújsz a géped mögül :P
VálaszTörlés(amúgy ilyen szempontból tökéletes tájékoztatási forma a blog)
A megfejtés amúgy helyes, ez egy szívecske akar lenni, ugynaúgy, ahogy a ":)" mosolygó arcot jelent
Csak a lényeg maradt le:
VálaszTörlésKÖSZÖNÖM MINDENKINEK A TÁMOGATÁST! :))))))
Azt hittem, jobb híreid támadnak a nógatásomra :-(
VálaszTörlésSebaj, fel a fejjel, úgyis meglesz az a kéró! :-)
Tessék írni!!!! Rendesen!!! :)))))))
VálaszTörlésMit tetszik érteni "rendes" alatt????
VálaszTörlésAzt értem "rendes" alatt, hogy sűrűn :)))) Nem csak úgy hébe-hóba ;)
VálaszTörlés