Badacsony

Tegnap szerencsésen megérkeztünk Badacsonytomajba az éves családi nyaralásra. Úttörő módon sikerült nem magunkkal vinni a fél csarnokot és még időben is elindulni. Ennek köszönhetően már nem sokkal dél után csobbanhattunk a hűsítő vízben, a bevásárlást meg a kora esti órákra hagytuk - pont akkortájt be is felhősödött egy kicsit, úgyhogy semmit nem vesztettünk.

Estére besétáltunk Badacsonyba, ahol a hagyományőrzésből még "Borhetek"-nek hívott Borhét zajlik, ami sajnos már csak nevében emlékeztet a régi színvonalra. Nagy csalódással tapasztaltam, hogy mennyire pang; bár dübörög a zene és villódzanak a fények az elmaradhatatlan vurstliban - néha még egy kis sikongatás is hallatszik - a lacikonyhás soron elvétve ültek csak az asztaloknál. Néhány táska- és pólóárus tolja még az ipart az egykori aranyásókat megszégyenítő kitartással, de a mólón már csak páran lézengenek, az egykor folyton dübörgő diszkó sötéten és csendes magányban álldogál a parton.

A legnagyobb kiábrándulást maga a főesemény okozta: már tavaly is kicsit meglepődtünk, amikor a beugró szintű - egyébként jó minőségű - borok árát 80-100 Ft/dl-ről felemelték 100-120-ra, de az idei áremelés már-már sokkoló volt: 200-ról indult az Olaszrizling, de Szürkebarátot 250 alatt nem lehetett találni, és persze a jobbakért 300-at is elkértek. Határ persze a csillagos ég, a kuriózumszámba menő jégborért minimum egy ezrest kértek, de az árlapokon láttam 1.800 forintos tételt is - meg sem mertem nézni, mi az, nehogy még kísértésbe essek.

Pozitívumként mindenképp meg kell említenem, hogy idén már sajtos pult is volt, de az árszínvonal tükrözte a borosokét. Sajnos ezzel ki is merült az általam tapasztalt jó dolgok sora. A legsajnálatosabb dolog számomra az volt, hogy az egész térséget betöltötte a borpincék standjaival szemben felállított színpadról mindent túlharsogó, lakodalmas rockot játszó "Tótum-faktum Hakni band" színvonaltalan "gyere velem bébi, én sem megyek sehova, lári-fári, subidú" macskazenéje, az elmaradhatatlan szintetizátorral kísérve.

Ahogy a mondás tartja, jó bornak nem kell cégér. Amit viszont itt láttam, az szerintem a borkultúra meggyalázása, letaszítása proli sorba: szerintem aki ezt a típusú szórakozást választja, annak nagyrészt - tisztelet a kivételnek - a bor csak beb***ni kell, és az se baj, ha csak kannás van. Szívszaggató látvány számomra, ahogy a Balaton egykori ékköve így süllyed el, és ez az esemény számít reklámnak, a Badacsonyi Bor népszerűsítésének.

Nagyon remélem, hogy ezzel a bejegyzéssel senki kedvét nem vettem el az "Öreglánytól". Szándékosan a bejegyzés végére tartogattam a legnagyobb kellemes csalódást: idén buszjárat indult, ami egy jelképes összeg ellenében egy szép nagy utat megtéve a környék pincéit és egyéb látványosságait érinti, így akinek kulturálódásra szottyan kedve, van lehetősége rá, anélkül, hogy előzetes kutatások és rákészülés után, gyalog nagy utat megtéve, vagy a jogosítványát kockáztatva (ne adj'isten a legszebb örömökről lemaradva) jusson el egy-egy pincébe. Természetesen be is fogok nevezni erre a versenyszámra, és reményeim szerint egy épületesebb bejegyzésben meg is osztom majd élményeimet az igen tisztelt nagyérdeművel.

Egy görbe este

Lightosan indult, meló végén, egy "nem iszunk meg egy sört?" felkiáltással. Gyors logisztikázás - hol rakom le a kocsit, hogy jutunk haza, hogy megyünk holnap melóba... - után eldöntöttük, hogy lenézünk a Vagonba a Városligetben. Így is tettünk. Bár úgy indult, hogy hárman leszünk, végül csak ketten mentünk. Két jó sört és egy remek, lilahagymás, pirospaprikás zsíros kenyeret magunkévá téve úgy éreztük, hogy ez az este tartogat még számunkra valamit.

Ebbéli reményünkben, és persze rég nem látott Levcsó barátomat meglátogatandó, átsétáltunk a Dürer-kertbe. Cimborámat ott is találtuk, aki egyből jó fajta ágyas-mézes pálinkával fogadott minket. Pepe folytatta a sörözést, én átálltam villányi portugieserre. Még mindig kicsit pangós volt az este, annak ellenére, hogy azért szerdához képest nem voltak kevesen. Némi szórakozást keresve a csocsóasztal felé vettük az irányt, de pár sikertelen, illetve félsikeres próbálkozás után (először nem akartak velünk játszani, aztán a gép nyelte be az 50-esünk, bár három labdát adott - hoztuk is a meccset 2:1-re), úgy döntöttünk, hogy a pultnál folytatjuk mulatozást.

A további folyadékpótlások közepette hamar kinyújtózkodtunk a takarónk végéig, ami hó végéhez közeledvén eleve nem volt túl hosszú. Levcsó jóvoltának is köszönhetően egy kicsit, torok azért nem maradt szárazon. Elmélázgatva a munkakörülmények nehézségein - pl. amikor egy meglehetősen megnyerő kolleginával van az ember nap/esthosszat összezárva - ültünk ott, amikor is odalépett Tomi, a messzire szakadt hazánk fia (saját bevallása szerint 4 órával azelőtt még Kairóban, 15 órával korábban még Thaiföldön volt), hogy nincs-e kedvünk csocsózni, elbűvölő lányokkal együtt.

Hát hogy a viharba' ne lett volna?! A csocsózásból aztán beszélgetés lett, odaültünk az asztalukhoz. Megdöbbentő, hogy milyen nyíltsággal tudtunk beszélgetni munkáról, vágyakról, tervekről, álmokról, múltról, életútról, vagy bármiről. Nem tudom, hogy ez a külföldön eltöltött időnek tudható-e be, vagy pont fordítva van: a hasonlóan nyílt emberek jutnak el ilyen messze a hazájuktól és valósítják meg álmaikat a világ másik végén. Azt hiszem, ez már a tyúk és a tojás esete; ez viszont szemernyivel sem csökkenti élményeink értékét, amikkel e nagyszerű este során gazdagabbak lettünk.

Sehol se talállak

Ülünk a teraszon, a hintaágyban ringatózva. A balatonparti nyárestet a tücskök ciripelése és a rádióból halkan duruzsoló, időnként jazzes, időnként latinos melódiák varázsolják még balzsamosabbá. Csak a lakásból kiszűrődő gyenge fény és a fel-fel izzó cigaretta tompítja a csillagok ragyogását. Beszélgetünk gyerekkorról, jelenről, nagy tervekről, vágyakról. Majdnem teljesen idilli a hangulat, de mégis hiányzik valami. Egészen pontosan valaki. Ő konkrétan tudja, ki, én csak ködösen sejtem, milyennek kéne lennie. Ülünk, beszélgetünk, és nem értjük, mit nem csinálunk jól...

Acht komma fünf (8.5)

Ezúttal sokkal jobban sikerült a pörkölt, igaz, könnyítettünk is a feltételeken: mivel a lábszár nem nyerte meg a tetszésem, ezért lapockát vettünk. Viszont nem volt kimért paradicsom, csak fél kilós kiszerelésben, így az helyből kimaradt az alapanyagok közül, noha egy igazi bográcsos éteknek ez szerintem elengdhetetlen részét képezné. Végül is azért elég jót sikerült összehozni, bár szerintem egy kicsit túl bőven bántam az olajjal - a múltkori kudarc után - attól való félelmemben, hogy lekap a hagyma.

Az előrelépés azért így is érezhető volt, ami persze nem nagy szó a múlt heti után. Mindent egybe vetve azért talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ez alkalommal egész jól sikerült. Tanúim lehetnek ebben Pusiék is, akik a múltkorit nem kóstolták, így elfogulatlanul nyilatkozhatnak a legfrisseb szerzeményemről. A pörihez kiváló kiegészítőként szolgâlt apukám saját titkos receptje alapján készített kovászos uborkája. Az estére a koronát még pár korty jó borral és - Pusinak és Évinek köszönhetően - némi Jägermeisterrel, majd az azt követő beszélgetéssel tettük fel.

Nem vész el csak átalakul

Vagy mondhatnám úgy is, hogy nem tűnt el, csak nem nagyon jelentkezik. Mármint én. Visszatérésem óta kicsit hajtósabb időszak volt, ami remélem a napokban lecseng. Legalábbis erről volt szó. Na mindegy, hagyjuk is a munkát. A szürke hétköznapokba csak egy kis mozizás hozott színt, mert hogy a héten - nagyjából fél év kihagyás után - két filmet is megnéztem: az Jégkorszak 3D-t, illetve a Másnaposakat. Lévén, hogy először voltam 3D-s moziban, nagy élmény volt az Ice Age, de azért önmagában sem lett volna rossz, hozta a szokásos színvonalat. A Másnaposokról csak annyit, hogy én halálra röhögtem magam, de persze nem mindenkinek jön be ez a fajta poén.

A hétvégéimet mostanában a Balcsin töltöm Pepe barátom jóvoltából, ami kellő kikapcsolódást nyújt az agyzsibbasztó hét után. Na most, mivel ott nincs internet, meg igazából nincs is nagy történés - ez a jó benne, igazi "nyugdíjas" pihenéseket csapunk - így nem is nagyon írtam. Múlt hétvégén mondjuk bográcsoztunk egyet, ami ígéretesen indult: marhalábszár pörkölt, természetesen sok hagymával és egy kis paradicsommal és paprikával megalapozva. Szégyen szemre a végén nem fordítottam kellő figyelmet rá és jól lekozmált. Méltó büntetésem (amit magamra mértem) másnap a bogrács tisztítása volt, ami egy délelőttömbe került. De sebaj, ha az ember leesik a lóról, azonnal vissza kell ülni rá, úgyhogy nem adom fel, legközelebb több odafigyelés és minden jó lesz!

Sajnos egy szomorú eseménnyel is szembesültünk, még a múlt hét előtti hétvégén: eddigi kedvenc (balatonfűzfői) törzshelyünk sajnos áldozatul esett egy kicsit a válságnak (persze lehet hogy csak egy kis szezon eleji botlás volt): bár az árak nem emelkedtek, az adagok nagyjából felükre csökkentek. Szerencsére viszont egy kedves helyi ismerősünk jóvoltából új vendéglőre leltünk, ami hozza a megszokott színvonalat, elfogadható áron. Hogy ne legyen kéretlen reklám, a részleteket (helyszín, odatalálás, stb.) szívesen megosztom bárkivel privátban.