Fesztivál

Megkésve (bár, de törve nem) írom ezt a bejegyzést, amiért a nagyérdemű szíves elnézéstét kérném. Nem is húznám az időt mentegetőzéssel, csapjunk inkább egyből a közepébe! Múlt hétvégén Sanyi barátom nagylelkű meghívásának eleget téve Jenőn jártam, ahol is immáron többedik éve kerül megrendezésre a Jenő-feszt, egy családi-baráti zenélős-bográcsozós-iszogatós igazi örömfesztivál. Három zenekar lépett fel a rögtönzött kis "színpadon" (ami egyébként amolyan fészer-féleség), és mondhatom, mind a három nagyon kitett magáért. Természetesen a közönség sem maradhatott el, sacc-per-kábé 50-60-an gyűltünk össze, totyogós kicsiktől kezdve deres szakállúig mindenféle korosztályból, különböző családi vonalak és ismeretségek révén.


Némi "üdítő" elfogyasztását követően páran már igen oldott hangulatba kerültünk, megindult a "táncikálás", először ki-ki magában, majd egyre többen összeakaszkodva, míg a szelídebb duhajok ülve élvezték a koncerteket. A folyékony bátorítóktól ösztönözve egyéb versenyszámok is indultak, Sanyi kedvese, Ildi például cigánykerék-tudását bizonyította igen lelkesen. A koncertek befejeztével néhányan (köztük persze jómagam is) férfiasabb sportokban vezettük le feles energiáinkat: Sanyával és Pusival óriásit birkóztunk a végén - persze csak játszósan, odafigyelve egymásra. Na jó, másnapra azért akadt egy-két apróbb lila folt, hogy legyen mivel hencegni. :)

A hétvége főszereplője - a zenekarok mellett természetesen - Ildi öccsének, Gábornak (aki egyben a házigazda is) a szülinapi ajándéka volt, amibe kicsit én is belekontárkodhattam: egy szúnyogháló ajtó, amire már nagyon vágyott. Az előzetes becslésekhez képest ("egy óra alatt összedobjuk") kicsit lassabban készült el, de a felmerülő akadályokat egytől egyig leküzdve, nagyon szép munkát végeztünk (mások mondták, nem magamat akarom dícsérgetni). Sajnos fel már nem került a rendeltetési helyére, mert Gábor telente szeretné leszerelni, viszont nem levehetős zsanérok lettek hozzá véve, így ez majd egy következő körben lesz pótolva.

(Képeket ezúttal már nem csak ez én "szemszögemből" láthattok, Sanya és Norbi is csattintgatott bőven.)

A hétfő este egy másik fesztivál fényében telt: természetesen a Tankcsapda 20-ik jubileumi koncertjéről van szó. Pepével és pár kollégával látogattunk ki, de le volt fixálva a találka kint Danival, DB-vel és persze Pusiékkal. A kijutás kicsit ugyan kalandos volt: kocsival sikerült 1,5 óra alatt teljesíteni a távot a melóhelytől, mivel a fél budai rakpart fel van túrva. Így hát sajnos lemaradtam az előzenekarként játszó Kowalski meg a Vega nagy részéről, de utólag be kell valljam, úgy érzem nem vesztettem sokat - nekem albumon jobban tetszenek, mint élőben. Ellenben a Tankok nagyon kitettek magukért, fergeteges, közel 3 órás zúzással ajándékoztak meg minket (és persze magukat) a jeles alkalomból. Az este szomorú tapasztalata, hogy mi sem fiatalodunk, legalábbis kéne valamit mocorogni koncerten kívül is, mert nem bírtuk úgy a húsdarálót, ahogy szerettük volna.

Na hol vagyunk???

Bor, bor, bor

Végre eljutottam odáig, hogy a korábban beígért borpince-túra beszámolót megejthessem. Azért csak így utólag írom meg az élményeket, mert az események kissé összesűrűsödtek a nyaralás utolsó 2 napjára. Történt ugyanis, hogy kolléganőm, Hajni, valamint a barátnője, Eszti, végül de nem utolsó sorban Pepe barátom becsatlakoztak hozzám, így nem akartam az időt gépészkedéssel tölteni.

Vasárnapra volt megbeszélve a találka a strandra, ennek következtében hatalmas pancsolás és labdázással nyitottunk. A strand után következett az ominózus pincelátogatás, ami bár nem egészen úgy sikerült, mint előre elterveztük, de így is nagyon jól kis estét töltöttünk el. A szándék ugyanis az volt, hogy megnézünk két pincét a Szent György-hegy lábánál (előre tájékozódtam a helyieknél, hogy hova a legérdemesebb elmenni), ám a régiós buszjáraton kiderült, hogy a kinézett helyek egyike 6-kor, a másik 7-kor zár, és mivel a busz fél hétkor indult Badacsonyból, egyiket sem találtuk volna már nyitva. Gyors rögtönzéssel módosítottuk hát a tervet, így jutottunk el a Kisapáti mellett található Szent György pincébe.

Előtérben az isteni nedűt adó tőkék, háttérben
a Badacsony, a Szent György-hegy lankáiról nézve

Bár kicsit megvárakoztattak a megrendelt sajt-, hideg-, valamint hamutállal (a lassúság talán az előző napon rendezett lagzinak volt köszönhető, mely állítólag reggel 6-ig tartott), cserébe kiváló Juhfarkot kóstolhattunk. Ezt még egy kis hungarikum követte, ami Budai Zöld névre hallgat - valóban nagyon érdekes, nyersen zöld ízű, meglehetősen száraz, de összességében finom bor volt. Sajnos sokat már nem tudtunk időzni (és nyalakodni) a hegyen, mert el kellett érnünk a 9 után pár perccel érkező buszt visszafelé, hogy a lányok le ne késsék az utolsó vonatukat. Nem kerülhetem meg, hogy külön el ne elismerjem Eszti teljesítményét, ugyanis saját bevallása szerint nem szereti a bort, amihez képest tisztességgel helyt állt. :-)

Noha a pincelátogatás így elég rövidkére sikeredett, azért némi kultúra ragadt rám: többek között azt is megtudtam, hogy a Fischer borház megpróbálkozott egy kis újítással, Ausztráliából hozattak Shiraz tőkéket (ami már csak azért is érdekes próbálkozás, mert ugyebár ez a környék alapvetően fehér borairól ismeretes). Ezt később volt is alkalmam megízlelni, ugyanis Badacsonyban még azért betértünk a borhét záróestjére, mivel a vonat indulásáig még maradt egy bő fél óránk. Őszintén szólva, szerintem kicsit túl volt hűtve a Shiraz, ennek oka az volt, hogy helyszűkében - miként a legtöbb standon, itt is - csak egy egyszerű hűtőbe került be az összes bor és nem volt lehetőség külön temperálásra. Így viszont nehezen lehetett csak előcsalogatni a fajtára egyébként igen jellemző karakteres, fűszeres-gyümölcsös ízt, de kis türelemmel és némi óvatos melengetéssel azért sikerült.

Hétfő délelőtt ismét strandolással nyitottunk, természetesen az elmaradhatatlan labdázással a vízben. Sajnos a lányokat már nem sikerült elcsalogatnunk egy újabb vacsorára, pedig az is remekül sikerült, de persze az sem az eltervezett módon. Eredetileg a Bacchus vendéglőbe mentünk volna, ahonnan csodás látvány tárul az ember szeme elé vacsorázás közben: a Fonyódi hegyek fürdenek bíbor-aranyban, a lemenő nap fényétől izzó Balatonban. Sajnos a vihar közbe szólt, így el sem indultunk oda, mentő ötletként a szállásunktól három háznyira található - egyébként önmagában is kitűnő - Borbarátok étterem kínálkozott. A hirtelen jött változást szemernyit sem bántuk meg, fenséges étkeket fogyaszthattunk itt is, amit szintén egy, a térségre jellemző specialitással, Kéknyelűvel öblítettünk.

Esténk i-jére az tette fel a pontot, hogy vacsora után az étterem saját borpincéjébe betérve egy kivételesen jó kedvű (és már nem annyira szomjas) pincemesterbe akadtunk, akinek tréfái vetekedtek az ott található borokkal. Nagyon finom Sauvignon Blanc-t és Cserszegi fűszerest kaptunk, valamint egy igazi különlegességet: bodzabort, ami majdnem úgy készül, mint a bodzaszörp, csak itt a bodza finom íze Szürkebarátba ázik ki. Annyira megtetszett a dolog, hogy az előre betervezett Kéknyelűn kívül ebből is kénytelen voltam magammal hozni egy palackkal.

Így zárult hát az egyhetes badacsonyi nyaralás, és bár az elszakadást nagyban megkönnyítette a hétfőről keddre igen zordra forduló idő, azért alig várom, hogy visszatérhessek. Ha valakinek azért e beszámoló(k) olvasása közben megindult a nyáltermelése, akkor csak annyit ajánlanék, hogy ha csak teheti, menjen el Badacsonyba. Kiváló alkalom például a közelgő szüreti bál, melyet minden évben szeptember második hétvégéjén rendeznek meg.

Vitorlázás a Balatonon

Tegnap volt alkalmam eme szenvedélyemnek hódolni, már ha szenvedélynek nevezhetjük azt, amit az ember, bár nagyon szeret csinálni, mindössze pár évente egyszer él vele. Na nem kifejezetten, vagyis inkább közvetlenül rajtam múló okok miatt: egyrészt ez nem egy olcsó sport, másrészt, amikor Badacsonyban nyaralunk egy ismerősünk időnként felajánlja, hogy elvisz miket egy körre, aztán vagy sikerül ezen részt vennem, vagy nem. Idén szerencsére sikerült. :-)

Na persze mielőtt bárki azt hinné, hogy a vitorlázás csak pénz kérdése, el kell mondjam, hogy nagyon téved: igen komoly szaktudást igényel. Azon kívül, hogy az ember megtanulja, mi az a grósz, boom, spinakker (és még napestig sorolhatnám a különböző szakkifejezéseket) , na meg hogy a közel tíz-tizenöt különböző kötél mire való, és mikor melyikkel mit kell csinálni, komoly meteorológiai tudásra is szükség van, és persze egy jó adag helyismeretre, hogy a veszélyesebb helyzeteket elkerülje, és ne kelljen ráadásul szégyen szemre kimotoroznia a partra. Anno, mikor több mint tíz évvel ezelőtt itt dolgozhattam pár hetet a vízibicikli-kölcsönzőben, kapitányunk tanítgatott még a kis Kalózon, de amúgy is szegényes kis tudásom azóta teljesen megkopott, lévén nem nagyon volt alkalmam gyakorolni azóta.


Idén az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, szinte végig közel állandó sebességű, nem túl pöffös szelünk volt, így folyamatosan siklásban voltunk, nem kellett kényszerpihenőt tartanunk a közel négy órás túra alatt: Badacsonytomajból indulva elvitorláztunk Boglárig, majd vissza Szigligetnek, és végül onnan haza. Mivel a hajón a kellemes suhanásban az ember nem igazán érzi a nap erejét, jócskán lett színünk is: ha most indián lennék, jó eséllyel Vörösbegy lenne a nevem. :-)


Szereplők balról jobbra: a Badacsony; Torma Feri, a másodkapitányunk; a húgom; és Ábrahámhegy