Lábadozás

Idén már másodszor dönt le a lábamról valami köhögős-orrfolyós-tüsszentős izé. Nyugalom, nem H1N1. Voltam dokinál, meghallgatott sztetoszkóppal, majd csak annyit mondott, hogy ő nem hall semmit. A torkomat meg se nézte. Jó, mondjuk biztos piros, de azért rákukkanthatott volna. Megkérdezte, miket szedtem be eddig (merthogy szombaton kezdődött ez a nyavalya és csak hétfőn mentem el hozzá - lévén, hogy hétvégén nem rendel), mire mondtam, hogy hagymateát kamillavirággal meg borsmentalevéllel, meg sok fokhagymás pirítóst. Annyit mondott csak, hogy na akkor ezt folytassam, majd megkérdezte, hány napra írjon ki. Mondtam, hogy az ilyesmiből általában 4-5 nap alatt ki szoktam jönni, úgyhogy egyelőre írjon ki szerdáig, aztán ha mégsem vagyok olyan jól, akkor visszajövök. Tulajdonképpen csak az áldását adta arra, amit én elmondtam. Hát ennyi erővel nekem is lehetne orvosi pecsétem...

A lábadozás viszont nem halad olyan jól, mint reméltem. Sportkifejezéssel élve, erős kezdés után gyors visszaesés. Pedig, kisdob.becs.szó, nem rohangáltam egy szál pendelyben kint az utcán. A dokitól hazafelé jövet még mézet is vettem tegnap, mivel az épp nem volt itthon, meg feltankoltam további kamillavirágokkal és borsmentalevelekkel. Bár fokhagymás pirítóst vasárnap óta nem ettem, tolom a napi 4-5 liter teát, rendes citrommal, pihenek, nem pörgöm túl magam... Erre hajnal háromkor olyan köhögőroham kapott el, hogy a tüdőm kiköptem. Nem is értem, hogy éjszaka miért ennyire durva, ha napközben egész jól el vagyok? Na, mindenesetre visszatértem az én kis természetes antibiotikumomhoz, remélem jól kifertőtleníti a torkom. Igaz, hogy csendben bűzölgök tőle egész nap, de legalább a vámpíroktól nem kell félnem. :-)

November Rain

Esik.
Nem szemerkél, nem szakad.
Csak esik, fáradhatatlanul.
A Kőbányai - Könyves Kálmán sarkán állok. Késő este van. Szívom a cigim és a buszra várok. Rég nem hallott dallam csendül az agyamban:

"Szakadó esőben
Várom a járatot
Szidom a sofőr anyját
Sokáig váratott
Talán ez az az éjszaka
Ami soha nem ér véget..."

Nem. Ez most nem az. Megjön a busz, felszállok. A sofőr kihúz, mielőtt leülnék. Pedig az ajtóval szemben levő üres helyet céloztam meg. De mindez engem nem érdekel.

Az enyéimmel találkoztam ma este. A srácokkal, akikkel együtt húztam fel a surcit majd' tíz évvel ezelőtt. Hihetetlenül hangzik. Tíz év! Na jó, még csak kilenc. De akkor is hihetetlen. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt az öt év, amit velük töltöttem. Öt istentelenül kemény év. Öt év, aminek szinte minden napján együtt keltünk, együtt feküdtünk és együtt szívtunk végig minden egyes átkozott napot. Iszonyatosan nagy erők kovácsoltak össze minket. Kevés olyan ember van e Földön, akihez ennyire kötődöm, mint hozzájuk.

A kemény idők emlékének ellenére mégis öröm tölti el a szívem. Hiába a rengeteg szopás, hiába a legcudarabb idők, amit valaha átéltem: mindig a jó jut eszünkbe. A legvidámabb pillanatok. A legemlékezetesebb beszólások, a legviccesebb helyzetek. Boldogság tölti csordultig a szívem, ha csak rá gondolok. Olyan velük találkozni, mint egy rég nem látott testvérrel. Csak ők többen vannak. Szinte egy egész család. Közülük ketten is megjárták már Afganisztánt, és leírhatatlan öröm a tudat, hogy épen, egészségesen hazatértek. Alig várom, hogy újra lássam Őket, és repes a szívem, mert tudom: kevesebb mint egy hónap múlva újra együtt leszünk. Iminél találkozunk, aki idő közben - Rezsővel egyetemben - családapa lett. Hihetetlen, hogy zajlik az élet. Bár én is itt tartanék már...

Samhain

Nem tudom, kinek mennyire ismert e kifejezés. Talán többen is tudjátok, mit takar, de azok számára, akik most találkoznak vele először, következzen egy nagyon rövid ismertető. Amennyire én tudom a dolgokat - de kérlek javítsatok ki, ha tévedek - a szó a keltától eredeztethető és nyers fordításban nyárvéget jelent. A kelták az évet nyolc részre osztották, nyolc nagy természeti ünnep volt, melyek időpontjai a napéjegyenlőségek és napfordulók voltak, illetve ezek felezői. Ezen felül az évnek két felét különböztették meg: sötét és világos. Samhain a sötét félév kezdete, gyakorlatilag a kelta újév előestéje, vagyis talán a legfontosabb ünnepük. Ideje pontosan az őszi napéjegyenlőség és a téli napforduló közé esik. A legenda szerint, ilyenkor a legvékonyabb a fátyol az élők és a holtak világa között. Valószínűleg innen származik az angolszász kultúrában a Halloween, míg a keresztény hitvilágban Mindenszentek estéjének megfelelője.

Szombaton anyámmal és nagynénémmel kilátogattunk a temetőbe, felkerestük nagyszüleim sírját (mely egyben dédszüleimé is), illetve ükszüleim és anyai nagybátyám közös nyughelyét. Rendbe szedtük emlékhelyeiket, ültettünk pár krizantémot és gyertyát gyújtottunk. A helyzet komolyságát teljesen tiszteletben tartva és minden morbiditás nélkül, úgy érzem, jó hangulatban tettük mindezt, kellemes kis családi program volt és szerencsére az idő is nagyon kegyes volt hozzánk: langyos napsütésben volt részünk. Idén apai nagyszüleimhez is ki terveztem menni, de mint kiderült, apám már múlt héten volt kint a nagybátyámmal, hogy elkerüljék a nagy tömeget. Így hát ezúttal is csak a szobámban gyújtottam egy-egy szál gyertyát. Ma (vasárnap) pedig, unkatestvérem ötletétől vezérleve családi Halloween-partit tartottunk. Na jó nem teljesen volt igazi amerikai Halloween-parti, nem volt beöltözés, meg csontváz, meg szellem, meg cukorka, de csináltunk sütőtök levest tökmagolajon pirított tökmaggal, meg "pumpkin pie"-t is. Előbbi nagyon finom lett, utóbbiról sajnos nem tudok nyilatkozni, mert ebéd után nem ettem egyből, úgy jóllaktam, mire meg észbe kaptam, híre-hamva sem volt. Jövőre majd jobban résen leszek!