Baseball

Nagyon szeretem a baseball-t. Sokak szerint unalmas sport, de szerintem csak azért, mert nem ismerik a játékszabályokat, így nem veszik észre azokat a dolgokat, amitől igazán izgalmas ez a játék. Én még középiskolában ismerkedtem meg vele, amerikai tanáraink jóvoltából. Igaz, mi csak softball-t játszottunk, ami egy könnyített változat, de attól még nagyon izgalmas volt. És hogy mi most ennek az aktualitása? Tegnap sikerült valamelyik csatornán rátalálnom végre egy kis közvetítésre és nagyon megörültem neki, szerzett egy kellemes másfél órát. És ma megint van!!! :)

Lakás ügyben megint csak csúszás van, most az eladóra várunk, hogy visszajelezzen megint a bankja és ismét egyeztessen az ügyvédjével... Már nem merek semmilyen becslést sem tenni, hogy mikorra fog mi történni. Már csak babonából sem. Eddig bármit mondtam, írtam, reméltem, az sosem jött össze. Az elmúlt időkben már annyira rágörcsöltem erre a témára, hogy összejöjjön végre, hogy már szinte őrjöngtem, ha bármi közbejött. Eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy ilyenkor, amikor ennyire akaratosan küzdök valamiért, sosem szokta "megadni" az élet. Csak amikor már szinte lemondok róla. Úgyhogy most relax, hagyom hogy folyjanak a maguk útján a dolgok és tudatosan pozitívan állok hozzá és 100%-ig bízom benne, hogy össze fog jönni, ahelyett, hogy aggódnék még idegeskednék.

Mindenféle

Nem vagyok az a fajta ember, aki Valentin napon ad virágot a kedvesének (adok én neki "csak úgy", de nem azért mert valaki kinevezett egy bizonyos napot), vagy számon tartja, hogy hány hónaposak, hetesek, naposak, stb. vagyunk. Szerencsére a párom sem ilyen. Nem a dátum számít, vagy egy mágikus szám, hanem hogy minden nap tudtára adjuk és éreztessük a másikkal, mit jelent számunkra. Ma, csak úgy, egész véletlenül pillantott az én Drágám a naptárra, és felkiáltott: "Jé, két hónaposak vagyunk!" Nem csináltunk belőle nagy cécót, nem volt semmi művi színezete, csak felnevettünk és egy csókkal köszöntöttük egymást a "neves alkalomból". Pont így volt jó :)

Lakásügyben még mindig nincs nagy előrelépés, lassan döcögnek a dolgok. Ha minden jól megy, hétfőn most már végre tényleg aláírjuk a szerződés-módosítást, kedden pedig adom be a papírokat az új banknak. Annyival vagyunk előrébb, hogy most előre el lett küldve bankon belül jogászhoz a szerződés véleményezésre, hogy ne utólag derüljenek ki a dolgok. (Persze ismerősön keresztül, máshogy ebben az országban - sajnos - nem könnyű becsületesen érvényesülni.) Sokat kivesz belőlem még mindig ez a bizonytalanság, de remélem, most már záros határidőn belül tényleg végére járunk a történetnek.

És végül egy kis vidámság: Mara (a kedvesem) a múltkor mutatta Jeff Dunham (Ahmed a halott terrorista meg van? na az a srác!) szenzációs komédiáját a youtube-on, azóta is időről időre nagyokat derülök rajta, mindig meg tud nevettetni. Még egy érdekes felfedezést is tettem, mégpedig hogy honnan jöhetett és miért pont K-9 lett az elnevezése a speciálisan kiképzett kutyáknak: az angol - latinból átvett - canine (jelentése: kutya-, kutyaféle) szóból, ami kiejtve kísértetiesen hasonlít a K-9 -re (szintén angolul kiejtve). Jó, lehet hogy ez másoknak triviális volt, de hát csecsemőnek minden vicc új... ;)

Jöjjön hát egy kis Jeff Dunham:


Akit érdekel a folytatás, írja be a jutyúb keresőjébe: "Jeff Dunham spark of insanity" (a magyar feliratos változathoz még biggyessze a végére oda azt hogy "hungarian"). Ja és kilenc részre van vágva, szóval összesen vagy másfél óra... Jó szórakozást! :)

Folyományok

Megint csak jó idő után jelentkezem... Sajnálom, de ez a lakás mizéria (a napi dolgokon felül persze, mert hogy az élet nem áll meg ugye) annyit kivesz belőlem, hogy nincs energiám még az átélt kínokat blogra vetni is. Nem akarom ezt a kis szigetet azzal bemocskolni, hogy itt dühöngöm ki magam, hogy ide zúdítom az indulataimat. Mostanra már kicsit lehiggadtam, úgyhogy azt hiszem, fogom tudni kulturált ember módjára leírni a történetet.

Nem akarom hosszúra nyújtani a dolgot (így is az lesz...), mert egyrészt elég volt őket egyszer átélni úgy, amikor és ahogyan történtek, és nagyjából annyira hiányzik, hogy most minden egyes részletet felidézzek és átéljek megint, mint mókusnak az erdőtűz. A lényeg a lényeg, hogy az eladó bankja másfél hetes értetlenkedés után február 24-én szerdán benyögte az "én bankomnak" (hogy miért idézőjelben, arra hamarosan fény derül), hogy tulajdonképpen halványlila segédfingjuk sincs arról, hogy pontosan hogy is kellene kinézni a nyilatkozatnak, amit ki kell adniuk, úgyhogy küldjenek már nekik valami mintát, és akkor ők kiállítják. Hát az agyam elmegy. Ad 1. Miféle dilettáns banda ül ott, hogy a saját nyamvadt munkájukhoz nem értenek?! Ad 2. Ha ezt egy héttel hamarabb mondják, vagyis ezzel kezdik, nem lett volna semmi baj. Ilyenkor kicsit felforr a vérem és emberfejeket szeretnék karóra tűzve látni a bankfiókokban. Hogy mennyire frusztrál a dolog, azt mi sem példázza jobban, minthogy amikor ezt megtudtam, aznap éjjel azt álmodtam (egy egyébként bonyolult és szövevényes történetben, aminek a nagyjára nem is emlékeztem már felkeléskor), hogy két ember torkát hideg vérrel vágtam át egy bárddal. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy nem kicsit kiborultam ezen.

Na de vissza a való élethez. Szóval hosszas telefonálgatás, kapcsolatbevetés, anyázás, fenyegetőzés és könyörgés árán sikerült elérni, hogy az eladó bankja hajlandó faxon is elküldeni ezt a nyilatkozatot (merthogy egyébként csak az eladó kérésére és csak az eladó részére postázva tennék), valamint hogy az "én bankom" hajlandó a szerződéskötéshez elfogadni a faxot és majd hiánypótlásként folyosítás előtt beadjuk az eredetit. A fax február 26-án pénteken meg is érkezett (az előző bejegyzésben benne van, hogy ez miért fontos). Ez mind szép és jó lenne, csakhogy ugyebár az "én bankom" még nem adta ki a szerződésmódosítási pontokat, mert ennek az inputja volt a nyilatkozat - vagyis, mivel pénteken már nem tudtam ügyvédhez menni, szerződést módosítani, Földhivatalban érkeztetni, beadni, ezért buktam a határidőt. Én. Nem az eladó bankja, nem az "én bankom". Én! Hogyaza - hosszúúúúúúú sííípszóóóó... - !!!!!!!!!

Sebaj, legyünk proaktívak - elvégre én vagyok a legjobban érdekelt ebben az egész ügyletben. Új kör a HR-en, tud-e a cég még egy kicsit segíteni rajtam egy kis vissza-nem-térítendővel? Tud! Hála a Magasságos Megváltónak! Persze ennek is meg van az ellentételezése, de ez már a Cég és az én dolgom. (Persze, mivel változnak az összegek, mindenképp kell szerződést módosítani.) Na, akkor újra bank:
- Mi van már a szerződésmódosítási pontokkal?? (Március 2. kedd)
- Mindjárt küldjük, csak még a bírálók nem adták ki, mert nagyon elfoglaltak...
- PONT LESZ@ROM!!!!!!! - persze ezt már nem mondtam ki, csak gondoltam.

Hát szerdára megjöttek a "szerződésmódosítási pontok": két darab bankszámlaszám, amire majd a pénzt kell utalni az eladó bankja felé. Először fel sem fogtam, csak miután az ügyvéddel beszéltem. Nem viccelek, úgy kiakadt rajta, hogy csak néztem. Ugyanis, mint elmagyarázta, ehhez nem kellett volna szerződést módosítani, erről elég lett volna aláírni egy nyilatkozatot! Vagyis, nem kellett volna menni Földhivatalba, vagyis lehetett volna szerződést kötni pénteken!!! Újabb sípszó...
Na de itt nem áll meg a sztori, mert "az én drágalátos bankom" még azt is kérte (hitel)szerződéskötési feltételként, hogy az eladó (!) adjon ki egy nyilatkozatot, hogy elhelyez a fedezeti számlán még nagyjából 2 millió forintot (!!!), mivel a kiváltandó összeg nagyságrendileg megegyezik a vételárral, és ők ezért fedezet nélkül maradnának az elutalás után, egészen addig, míg első helyen bejegyzett jelzálog jogosultként nem szerepelnek a tulajdoni lapon, ezért csak két összegben hajlandóak utalni, a hitel egy részét visszatartanák. Aztán persze ezt a pénzt majd az eladó visszakapja (pár hónap múlva, amilyen gyorsan a Földhivatal intézi a dolgokat - teszem hozzá én, a teljesség kedvéért).

Hát azt hittem, az agyam eldobom. Ja, és még telefonban, "nem hivatalosan" rákérdezett az egyik banki kontakt, hogy
- Hát ugyebár fordult már olyan elő, hogy az adásvételi szerződésen más összeg szerepelt, mint a tényleges ár, és volt a bankon kívül is pénzmozgás.
Kicsit más kontextusban megfogalmazódott bennem egy költői kérdés nőnemű felmenőjének hivatásával kapcsolatban.
- Nem, ilyenről nálunk szó sincs! Az eladó annyiért adná el, amennyivel nullára ki tud szállni. Nincs több pénz, pont.
Ezt követte még hosszas polemizálás (kb. 1 hét), mindenféle egyéni méltányossági kérelmek a fiókvezetőtől a bírálók felé, hogy tekintsenek már el ettől, meg mérsékeljék, de mind hasztalan.

Úgyhogy, múlt hét csütörtökön fogtam magam és elmentem egy régi ismerősömhöz egy másik banknál - aki már felajánlotta korábban segítségét, de akkor már (még) nem akartam elfogadni, lévén, hogy már beadtuk a papírokat akkor -, és elmeséltem neki, hogy milyen köröket futottunk, milyen falakba ütköztünk, mi megy, mi nem, mik a számok, és hogy ebben az esetben tud-e segíteni, illetve az ő bankja tudja-e vállalni ezt a hitelt. A dolgok jelenlegi állása szerint, hála a jó égnek, igen, úgyhogy hétfőn írásban visszavontam a hitelkérelmemet a "bankomnál" (innen az idézőjel), és most újból nekifutunk, remélem immáron nagyobb sikerrel. Egyetlen szerencsém, hogy az eladó is partner benne, és hajlandó türelemmel lenni, ha van előrehaladás.