Brazil szappanopera

Kezd ez az egész lakásügy egy rossz minőségű szappanoperára hasonlítani. Elvileg e hét péntekig kellene szerződést kötnöm a bankkal, mert március 1-től életbe lép az új kormányrendelet, ami szerint ha euróban veszem fel a hitelt, akkor a folyósított hitelösszeg nem lehet több, mint az ingatlan piaci fedezeti értékének 60%-a. Ami több százezerrel kevesebb, mint amennyire nekem szükségem volna. Az elvi megállapodás állítólag már megszületett a két bank között, hogy hogyan lehet technikailag megoldani a jelzálogos mizériát, és már csak az eladó bankjának kéne kiadnia a nyilatkozatot arról, hogy ebbe ő belemegy és csinálja. Aztán, ha ez meg van, akkor az én bankom kiadná végre, hogy pontosan mit kellene módosítani a szerződésen, majd ezzel elrohannánk az ügyvédhez, megcsinálnánk a módosítást, hogy szerda reggel le tudjam adni a banknak - természetesen a Földhivatal által érkeztetve - és akkor még van esély, hogy kapok péntekre időpontot szerződéskötésre.

Ehhez képest most (kedden délben) ott tartunk, hogy reggel hívott az ügyintéző, hogy hívjam már fel az eladót, hogy az ő bankja nagyon keresi őket és nem veszik fel a telefont. Hívtam az eladót, egyből felvette és mondta, hogy őket bizony nem kereste senki. Az ügyintéző amúgy egész napos tanfolyamon van és alig tud intézni bármit. Aztán most végre beszéltem az eladóval, hogy mi van (már 2 órája vártam a hívását), és mondta, hogy beszélt az bankkal de azok nem tudnak semmiről. Visszahívta az ügyintézőt, hogy pontosan ki kereste és miért, de ő sem tudta megmondani, csak azt, hogy hívja a központi számot. Most az van, hogy az banknál semmilyen hivatalos helyen nincs semmi infó arról, hogy milyen papírt is kéne kiadniuk, de ha lenne is bármi, akkor is 15 napjuk van rá. Erre mondtam, hogy maximum, de ennél hamarabb is kiadhatnának bármit. Úgyhogy most az eladó beszél ismét az ügyintézővel, hogy hajtsa fel az banknál azt aki tud valamit, aztán ha ez meg van, akkor meglátjuk, mi lesz.

Ott tartok, hogy nem idegeskedek már semmin, mert csak gyomorfekélyt kapok. Lesz ami lesz, megoldjuk. Nem tudom még, hogy hogyan, de minden egyes elméleti lehetőséget nem is tudok lejátszani előre fejben. Megoldás biztosan van. Meg fogjuk találni.

Csalódás

Ma akartam írni egy jó hangulatú bejegyzést. Szombaton Yugo-buliban voltunk, egy frenetikusan jó koncerten. A szerb KAL zenekar játszott, igazi balkáni banzájt csináltak a Merlinben. Aki volt már ilyenen, tudja miről beszélek. Előtte már kellően megalapoztuk a bulit, jófajta pálinkával és vidám beszélgetéssel. A koncerten pedig hatalmasat táncoltunk, önfeledten, átélve az életörömöt, amit ezek a srácok instrumentumaik segítségével a zenéjükön keresztül nyújtottak a Nagyérdeműnek.

Erről akartam volna részletesebben írni, de sajnos kaptam egy telefont, ami nagyon lelombozott. Azóta csak az jár a fejemben, hogy miért pont azok az emberek bántanak mindig, akikben a legjobban megbízom, akikre a leginkább számítok. Talán bennem van a hiba: túl naiv vagyok, túl közel engedek magamhoz másokat. De én, ha valakit szeretek, ha valakiben megbízom, ha valaki fontos nekem, legyen szó bárkiről, nem tudom kicsit közel engedni magamhoz, nem tudok óvatoskodó lenni. Vagy igen, vagy nem: köztes megoldás nincs.

Biztos vagyok benne, hogy én is okoztam már így csalódást másnak, és azon vagyok, hogy ez ne forduljon elő újra. Sokat tanultam ezekből az esetekből, mert kevés szarabb érzés van, mint amikor látod olyasvalaki arcán a fájdalmat, akinek számítasz és aki számít neked. Csak hát az ember, mint olyan, gyarló - de ettől még szerethető. Ez kevés vigasz abban a pillanatban, amikor téged ér a pofon. Nehéz ilyenkor felülemelkedni a sérelmen, nehéz legyőzni a büszkeséged, nehéz nem ellökni magadtól a másikat, vagy csak egyszerűen megsértődni és magára hagyni őt, hanem szelíden azt mondani neki, hogy "szeretlek, akkor is ha hibázol, de ezt, kérlek, ne csináld még egyszer, mert fáj!" De azt hiszem, nem az az erős ember, aki ilyenkor nagyobbat tud visszaütni, hanem az, aki oda tudja tartani a másik orcáját is.

Hiszem, hogy ezt kell tenni. Nem szabad indulatból, elhamarkodottan olyat tenni, vagy mondani, amit az ember nem gondol komolyan, amit csak a pillanat hevében tenne vagy mondana és később biztosan megbánná. Hiszem, hogy meg kell találni az erőt magunkban, és hiszem azt is hogy minden emberben ott van ez az erő. Hiszem, hogy ez is földi utazásunk tanulási folyamatának része, csak piszkosul nehéz lecke, amihez nem adtak jegyzetet, olyasvalami amit az ember csak a saját bőrén tud megtanulni, nem kis tanulópénz árán. Ha ötöst nem is kaptam, legalább sikerült ma nem megbuknom - legalább ez valamelyest pozitív.

Huzi-voni

A múltkor ismét kaptam figyelmeztetést ez egyik kedvenc olvasómtól, hogy nem írodik a blog, és egyébként is mi van a lakással. Még jó hogy van bennem egy adag egészséges lustaság (na jó, annál valamivel több), és nem írtam egyből, hogy "minden a legnagyobb rendben, ha minden igaz, jövő héten megyek szerződést kötni, március közepével már beköltözés van".

Merthogy ma hívott az ügyintéző - aki egyébként rendkívül kedves és segítőkész, szóval egy rossz szót nem lehet rá mondani -, hogy az eladó bankájtól még egy nyilatkozat kéne (a múlt héten vittek be egyet...), miszerint az eladó bankja már azelőtt hozzájárul ahhoz, hogy az én bankom rátegye a jezálogot széljegyre, mielőtt még egy kanyi vasat láttak volna. Ja, meg hogy valami nem jó a szerződsben, úgyhogy majd módosítani kell - csak még azt nem mondták meg, hogy pontosan mi, és konkrétan mire kéne módosítani.

Az egészben az a legszebb, hogy az ügyvédem, mielőtt megírta a szerződést, felhívta a bank fiókvezetőjét, hogy pontosan minek kell benne lennie a szerződésben, és pontosan milyen nyilatkozatokra van szükség az eladó bankjától, et cetera, et cetera. És mielőtt aláírtuk volna a szerződést, át is küldte nekik, hogy így jó lesz-e. Most meg jönnek azzal, hogy ez se jó, az se jó... És miért? Mert megtehetik!

Arról már nem is beszélve, hogy a bank által kiadott hitelkalulátorral kiszámoltuk "élesben", hogy pontosan mennyi fér bele, milyen havi törlesztőrészlettel, milyen konstrukcióban, és úgy számoltunk, hogy még 1-2 ezer forinttal beljebb is lőttük, hogy tutti átmenjen. Ehhez képest mégsem annyi az annyi, persze van mód korrigálásra, de az sem egyszerű, viszont ennek a részletezésére (a T. Olvasó szíves engedelmével) már nem térnék ki.

A legrosszabb az egészben számomra egyébként az, hogy ezzel minden csak tolódik, tolódik és szívja el az energiámat, ahelyett, hogy a saját otthonunkban élnénk már az én Egyetlenemmel, építgetnénk-szépítgetnénk, és feltöltekeznénk belőle. Mellesleg ez Őrá is igen nagy kihatással van, mert nem mindegy, hogy mikor mond fel otthon, mikortól talál állást Pesten és mikor tud felköltözni.