Békesziget

Vannak békeszigeteim: olyan helyek, ahol megnyugszom, feltöltődöm. Most is az egyik ilyen kis szigetecskémen ülök. Lejöttünk hétvére Badacsonyba, amolyan nyárzáró bulira. Szeretek itt üldögélni a teraszon. Egyszerűen olyan szinten természetes ez a hely, hogy az már-már mesébe illő.

Nincs túl jó idő. Felhős az ég, hűvös szél fúj. Nekem mégis jó. Ülök, olvasgatom az új szerzeményem - Kurt Vonneguttól az Isten hozott a majomházban. Közben bort kortyolgatok, időnként rágyújtok. Néha abbahagyom az olvasást egy kicsit, nézem ahogy szemben Fonyódnál kisüt a nap. Vagy a baljós, igen csak sötétszürke felhőt, ami Szigliget felől közeleg.

Kortyolok, rágyújtok, és olvasok tovább. Amint belekezdek, Pusi hív: most indulnak Pestről, két-, két és fél óra múlva itt vannak. Gyűlik a csapat. Idő közben az iménti baljós felhő fölém ér és beváltja sötét igéretét. Esni kezd, bemenekülök. Mire elhelyezkedem az ágyamon, már alább is hagy. Nekem így is jó, olvasok tovább.

Nem tud kizökkenteni a nyugalmamból. Ez itt és most: Békesziget.