mozgalmas egy hétvége volt...

Annyi minden történt, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Legjobb lesz, ha megpróbálok időrendi sorrendben haladni. A csütörtöki kicsapongásnak köszönhetően a péntek az úgy csendben eltelt. Bár az itt dolgozó többi magyar kolléga szervezett egy kis mulatozást péntek estére is, de mi inkább a pihenést választottuk. Megbeszéltük viszont, hogy szombaton délelőtt bemegyünk Erlangenbe, megnézzük a piacot, meg bevásárlunk egy kicsit, aztán hazajövünk Dechsendorfba, majd estére még visszamegyünk kicsit szórakozni.

Mivel nem kapkodtuk el sem a felkelést, sem a reggelizést, nagyjából 11 órára meg is érkeztünk Erlangenbe. Piacra persze nem délben kell menni, hanem korán reggel... Az árusok jó része már elhúzta a csíkot mire odaértünk. Szerencsére nem nagy bevásárlást terveztünk, csak nézelődni mentünk, de mivel így túl sok látni valónk nem akadt, cserébe viszont nem volt túl meleg, következő állomásunk, az Arcaden (az itteni pláza) felé vettük az irányt. Útközben még beugrottunk egy könyvesboltba, mert Kriszti szeretett volna könyvet venni, hogy azzal is csiszolgassa nyelvtudását. Mivel bennem is megfordult ez, én is vettem magamnak egy német nyelvű regényt, meg a biztonság kedvéért egy zsebszótárat. (Azóta már vagy 1,5 oldalt olvastam a könyvből - persze nem túl gyors a haladás, ha oldalanként vagy 30 szót kell kikeresni a szótárból.)

Az Arcadenben a fő célpont a Saturn volt, Dani mindenképp akart venni egy egeret, mert már hülyét kapott a touch pad-tól a gépén; az én kosaramba is beugrott egy pár apróság... Második igen fontos állomásunk a pláza aljában levő ABC volt, ahol minden remény szerint kellett lennie Krombacher Weizen-nek, a kedvenc sörömnek. Azért ilyen sarkalatos pont ez, mert a legtöbb boltban nem tartanak belőle, amit egyáltalán nem tudok felfogni, hogy miért!? Na mindegy, a lényeg, hogy sikerült betárazni gyorsan vagy nyolcat. Dani szert tett egy kiváló és hasznos kis dologra, egy személyi hamutartóra, ami arra szolgál, hogy az ember a csikket ne "á lá parasztosan" elhajítsa, hanem kulturáltan magával vihesse a következő kukáig, anélkül hogy a kezében kéne szorongatnia.


Kriszta és Attila még reggel vettek egy újságot, hogy majd végigbogarásszák az apróhirdetéseket. Szétváltunk, ők leültek egy padra telefonálgatni, mi meg elmentünk még Danival bámészkodni. A bámészkodásban megéheztünk, úgyhogy hamarosan a közeli döneresnél kötöttünk ki. Nagyban faltuk a kajánkat, amikor csörgött Kriszti, hogy találtak egy lakást, amit akár aznap 5-kor meg is lehetne nézni, csak hogy ugye abban maradtunk, hogy 1-2 körül hazamegyünk, ő még főz, és este pedig jövünk be mulatni. Mondtam neki, hogy természetesen behozom kocsival őket, csak annyit kérnék cserébe, hogy én is hadd nézzem meg a lakást, úgy viszonyításképp.

A lakás maga egy nagyon kellemes kis tetőtéri, amerikai konyhás garzon, egy diáklányé, aki épp Spanyolországban tanul, és addig a szülei kiadják albérletbe. Nagyon megnyerő ürge volt a papa, borzasztó segítőkész: annyira megtetszett nekem is a lakás, hogy megkérdeztem, egészen véletlenül nem tudja-e, van-e még a házban hasonló kiadó lakás. Mondta, hogy gőze sincs, de természetesen felhívja nekem a házmestert majd és megkérdezi. Krisztiék is egyből beleszerettek a lakásba, úgyhogy mondták is, hogy akkor kivennék. Az apa azt mondta, hogy az nagyszerű, egyetlen akadály van csak, hogy ő már korábban megígérte egy másik érdeklődőnek, hogy vasárnap megnézheti a lakást, és azt azért nem akarja így az utolsó percben visszamondani. Kicsit megijedtünk, hogy a cél előtt két centivel bukjuk be az üzletet, de hát nem volt mit tenni. Mindenesetre abban maradtunk, hogy majd hétfőn reggel keresi Krisztiéket. Még annyit az ember szinte hihetetlen közvetlenségéről, hogy amikor sétáltunk vissza a kocsihoz (amit csak kicsit távolabb sikerült lerakni), megállt mellettünk a kocsijával, és megkérdezte, hogy elvihet-e minket valameddig. Az állam majd le esett, alig bírtam elgagyogni, hogy nem, köszönjük, itt állok nem messze. Oké, hogy végül is nem vagyunk vadidegenek, már olyan szempontból, hogy épp akkor egyezett meg Krisztáékkal, hogy minden valószínűség szerint kiveszik a lakást, na de azért... Szó, mi szó, nekem nagyon tetszik, hogy itt az embereknél természetes az effajta figyelmesség.

Hazaérkezésünk után Danival elmentünk megnézni a buszmegállóba, hogy mikor is megy pontosan a busz befelé az esti kis sörtúránkhoz. A hotelhoz visszaérve Attila és Kriszti már az ajtóban vártak, hogy épp most hívta őket a tulaj, hogy a vasárnapi érdeklődő, visszamondta, úgyhogy ha gondolják akár már másnap költözhetnek. "Ez aztán a jó hír!" - felkiáltással azonnal megbontottuk a Krombacher-t (pezsgő nem lévén), amit Kriszti is megkóstolt. Dani próbált kicsit segíteni a technikáján, konkrétan, hogy a sör az nem csokilikőr, úgyhogy nem nyalogatni kell, mert úgy tényleg nem finom, hanem emberesen meg kell húzni. Eddig ment is Krisztinek, csak azt nem mondta neki senki, hogy a húzás után visszafelé nem szabad ugyanolyan vehemenciával visszarántani, mert a sör - főleg a búza - az bizony habzik. Így a szőnyegpadló személyében az "anyaföld" is kapott egy kevéske kiváló Weizent. Szegény Kriszti nem győzött szabadkozni percekkel a kármentesítés után sem, mi pedig gonosz módon nagyon jót mulattunk a dolgon - persze azért megnyugtattuk, hogy nincs semmi gond, mindenkivel előfordul...

A jól sikerült bemelegítés után aztán összeszedelődzködtünk és buszra szálltunk. Dani már sokat mesélt egy helyről, ahol több mint 40 féle sört szolgálnak fel, úgyhogy megszavaztuk, hogy ide feltétlenül el kell mennünk. (Azok kedvéért, akik esetleg azt fontolgatják, hogy felkeresnék: a hely neve Hinterhaus, a címe Hauptsraße 62. - googlemaps-en megtalálható.) A hangulat igen hamar nagy magasságokba hágott, mint ahogy azt a következő fotók is bizonyítják:

Egs'!

Azt nem tudom, hogy a kalapot ki hordja...

Kint voltunk a hidegben...

Ne tévesszen meg senkit a "Leichtes" felirat, nem az van benne!

(A képek minőségéért utólagosan elnézést kérek mindenkitől. Természetesen csak a buszon - ami óránként jár - jutott csak eszembe, hogy a fényképezőgépem elfelejtettem magammal vinni, a telefonomból meg ennyit sikerült kisajtolni.)

Aztán a hangulat még emelkedettebb lett, sikerült kártyát szereznünk és elkezdtünk lórumozni. Hogy egy kicsit kiegyensúlyozottabb legyen a játék, bevezettük, hogy aki nem tud tenni, annak innia kell. Hamar rájöttünk, hogy ez igazságtalan, mert pont azt "bűnteti" aki eleve rosszabb helyzetben van. Így hát, megfordítottuk: aki rak lapot, az iszik! Na ennek meg is lett a hatása: Attila (aki az 5. kör rendelésénél hangosan tiltakozott, azt ismételgetve, hogy "Én nem iszom több sört!!!") egyszer csak benyögte, hogy akkor mostantól ha valaki rak, akkor mindenki iszik! Na szépen néztünk ki már percek múlva, de szerencsére ekkor már nagyon késő volt, és úgy éreztük, hetedik körre nem lesz már szükség, annyira azért nem vagyunk szomjasak, úgyhogy hamarosan nyugdni tértünk.

A vasárnap reggelt inkább hagyjuk... Kriszti viszont volt olyan kedves, és meghívott minket ebédre, ahol is egy isteni finom pörköltet volt szerencsénk elfogyasztani, mi pedig egy itteni almás pitével kedveskedtünk, amiről kiderült, hogy szódába ejtve nem olyan finom, mint simán... A csendes pihenő után bepakoltuk Krisztiék cuccát a kocsiba és elköltöztettük őket. Két kanyarral meg is fordultunk (ugyanis ők ágyneműtől kezdve, a vasalón át, egészen az edényekig mindent kihoztak kiköltözéskor), az egészet lezavartuk 2 óra alatt. Szerintem mostanra már végeztek is az elpakolással és lassan már aludni készülődnek, vagy talán már alszanak is, és ezt fogom tenni most én is, mert lassan fél 11 van, holnap pedig meló...

Jó éjt mindenkinek!