Lakáshelyzet - bár csak lenne már...

... legalább helyzet. Illetve helyzet az van mindig, csak aztán valahogy mindig kimarad...

A lakáskeresés közel sem olyan egyszerű, mint gondoltuk. Nehéz kellően nagy, bútorozott, megfizethető és normális állapotú lakást találni, elérhető közelségben. Danival már odáig jutottunk, hogy jó lesz nekünk a környező falvakban is, az ráadásul van annyival olcsóbb, hogy kijön belőle a benzin. El azért nem keseredünk, holnap reggel veszünk egy újságot, és megnézzük a hirdetéseket. A neten folyamatosan keresgélünk közben. Őszintén megvallva, a legrosszabb az egészben ez az "átmeneti állapot". Már az sem zavarna minket, ha maradnánk a hotelben, csak legyen már valahogy...

A héten nem sok minden történt, amiről igazán beszámolhatnék, a tegnapi újabb kocsmatúrát leszámítva. Megbeszéltük, hogy koccintunk egyet, egy épp kint levő magyar kolléga egészségére, neve napja alkalmából. Meló után hazavittem az autót a hotelhoz, hogy szabadon duhajkodhassak. Másfél perccel az indulás előtt még eszemben volt, hogy fogom a fényképezőgépet, a könyvemet, amit a buszozáshoz viszek magammal, berakom a gép táskájába, aztán indulok. Felvettem a bakancsom, a kabátom, felkaptam a könyvem és elindultam a buszhoz. A megállóban több mint tíz percet vártam a buszra, szépen elolvasgattam a kandeláber fényénél. Az persze megint csak a buszon jutott eszembe, hogy a gép otthon maradt. Ez valahogy kísért engem...

A többiekkel megbeszéltük, hogy találkozunk a Martin Luther Platz-on. Az a szerencse, hogy csak hatan voltak és mindösszesen csak négy különböző ötletük volt, hogy hol is van a Martin Luther Platz... Sebaj, addig is olvasgattam. (Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy vettem egy német nyelvű regényt, ami Ausztráliában játszódik a XIX. században. Na nem mintha perfekt volnék németből, de így legalább érzem, hogy mennyit kell még fejlődnöm. Egyébként néha magam is meglepődöm, mennyi mindent értek belőle! Hogy egy kicsit dicsekedjek is, ahogy visszahallottam, a német kollégákból is elismerést vált ki, hogy ha csak lehet igyekszem németül beszélni, és állítólag máris érezhetően sokat javult a tudásom.)

Na szóval, egyszer csak megérkeztek a többiek, mintegy félórás késéssel... Kockára fagytam. Szerencsére a hely ahova mentünk - a Kanapé - nem volt messze, úgyhogy hamarosan a melegben ücsörögtem, finom barna búzasört szürcsölve. A gyengébb idegzetűek kedvéért most szándékosan nem mellékeltem fotót. ;-) Mondjuk maga a hely rám közel sem tett akkora benyomást, mint a Hinterhaus... Igazából nem volt rossz, de különösebben kiemelkedő sem. Viszont határozottan előnyére válik, hogy van csocsó asztal, amit gyorsan ki is használtunk...

A fentieken kívül tényleg nem jut eszembe semmi különösebben említésre érdemes dolog. Remélem a hétvége azért több újdonságot hoz. Holnapra azt terveztük Danival, hogy bemegyünk Erlangenbe és elbóklászunk az óvárosban. Igyekszem ezúttal tényleg nem itthon hagyni a fényképezőgépem és sok szép fotóval bővíteni a gyűjteményt, és talán egy kisebb élménybeszámoló is kerekedik majd mellé...