2010. május 6., csütörtök

1 hónap

Sajnos eljött ez is. Majdnem egy hónapja nem írtam egy árva sort sem. Nem szép tőlem, tudom. Mióta Marával leköltöztünk Érdre, nem nagyon ülök a gép elé otthon, mert mindig akad valami tennivaló, egyébként pedig igyekszünk minél több időt együtt tölteni. Munkából meg nem nagyon írogatnék blogbejegyzést... Na de most végre szakítottam erre is időt, úgyhogy egy jöjjön egy kis áttekintés, hogy mi is történt mostanában (a teljesség igénye nélkül).

Hétköznapokon nincs semmi extra: meló, bevásárlás, egy kis házimunka, beszélgetés, hogy kivel mi történt aznap, stb, úgyhogy ugranék is a hétvégékre, ott egy kicsit több volt a történés. Két hete Kővágóörsön voltunk, a már tradicionális "György-Béla-napi szezonnyitó buli" alkalmából. (Tudom, hogy elébb van Béla nap, de mivel édesapám György, bennem már csak így maradt meg.) Sütögetés, evés-ivás, jó levegő volt a fő program, aprócska kitérővel a tapolcai ambulanciára egy kellemetlen kis baleset miatt. (Fahasogatás közben történt egy kis ujjbegy-trimmelés - megúsztuk 3 öltéssel, azóta szépen gyógyul a sérült.) Múlt hétvégén Mara húgát, Ágit ballagtattuk Nyíregyházán, aztán volt egy kis családi összejövetel náluk. Ezen a héten meg drukkolunk neki nagyon, hogy jól sikerüljön az érettségi.

Végszónak egy kis lakás-ügyi helyzetjelentés: lassan de bizonytalanul csordogál előre az ügy, minden nap az az ígéret, hogy most már tényleg megszületik a döntés, mehetünk aláírni, aztán jön a lóvé. Azóta voltam már az Okmányirodában új személyt csináltatni, beadtam újabb papírokat, mert még kértek, most meg várom a telefont, hogy akkor mehet a buli. Közben a görög válság jót tesz az euró-árfolyamnak (szépen megy fel, ami jó addig a pillanatig, amikor a hitelt folyósítják), de közben a svájci frank is erősödik, ami az eladó oldaláról viszont nem jó, mert neki ugye abban kell végtörlesztenie a hitelét. Idő közben a közvetítő érdeklődött levélben, hogy hogy is állunk, és mesélte, hogy azóta már két másik ügye átfutott a teljes hitel-ügyintézési procedúrán. Hát ennyit erről...

4 megjegyzés:

  1. És akkor a tiétek miért nem futott még át? Hihetetlen...
    Nézzétek a jó oldalát, addig is egy szép kisvárosban éltek, jó levegőn.

    VálaszTörlés
  2. Jó kérdés. Persze messziről jött ember azt mond, amit akar, de 1) miért kamuzna a közvetítő? 2) ha csak a fele igaz, akkor is már végigcsinált egyet! 3) akárhogy is van, engem se nem vigasztal, se nem oldja meg a helyzetemet .
    És bár Érden lakni szép és jó, csak engem meg köt a határidő, hogy június 15-ig fizessek, utána bukta van - de ebbe bele sem akarok gondolni.

    VálaszTörlés
  3. Ó, még határidő is van? Remek... :-S Bízzunk benne, hogy most már nem húzzák sokáig ezt a kölcsönt.
    Továbbra is drukk teljes erőbedobással!

    VálaszTörlés
  4. Határidő a lakás-adásvételi szerződésben van, amit az eladóval kötöttünk (mint ahogy minden rendes szerződésben meg szokták szabni a teljesítés határidejét). De azért a bank is tud néha vicceseket, mert vannak olyan dokumentumok, amikből 30 napnál nem régebbit kér. Ilyenkor ezeket lehet pótolni =], meg legfrissebb bankszámla-kivonat, meg ilyenek...

    VálaszTörlés