Lábadozás

Idén már másodszor dönt le a lábamról valami köhögős-orrfolyós-tüsszentős izé. Nyugalom, nem H1N1. Voltam dokinál, meghallgatott sztetoszkóppal, majd csak annyit mondott, hogy ő nem hall semmit. A torkomat meg se nézte. Jó, mondjuk biztos piros, de azért rákukkanthatott volna. Megkérdezte, miket szedtem be eddig (merthogy szombaton kezdődött ez a nyavalya és csak hétfőn mentem el hozzá - lévén, hogy hétvégén nem rendel), mire mondtam, hogy hagymateát kamillavirággal meg borsmentalevéllel, meg sok fokhagymás pirítóst. Annyit mondott csak, hogy na akkor ezt folytassam, majd megkérdezte, hány napra írjon ki. Mondtam, hogy az ilyesmiből általában 4-5 nap alatt ki szoktam jönni, úgyhogy egyelőre írjon ki szerdáig, aztán ha mégsem vagyok olyan jól, akkor visszajövök. Tulajdonképpen csak az áldását adta arra, amit én elmondtam. Hát ennyi erővel nekem is lehetne orvosi pecsétem...

A lábadozás viszont nem halad olyan jól, mint reméltem. Sportkifejezéssel élve, erős kezdés után gyors visszaesés. Pedig, kisdob.becs.szó, nem rohangáltam egy szál pendelyben kint az utcán. A dokitól hazafelé jövet még mézet is vettem tegnap, mivel az épp nem volt itthon, meg feltankoltam további kamillavirágokkal és borsmentalevelekkel. Bár fokhagymás pirítóst vasárnap óta nem ettem, tolom a napi 4-5 liter teát, rendes citrommal, pihenek, nem pörgöm túl magam... Erre hajnal háromkor olyan köhögőroham kapott el, hogy a tüdőm kiköptem. Nem is értem, hogy éjszaka miért ennyire durva, ha napközben egész jól el vagyok? Na, mindenesetre visszatértem az én kis természetes antibiotikumomhoz, remélem jól kifertőtleníti a torkom. Igaz, hogy csendben bűzölgök tőle egész nap, de legalább a vámpíroktól nem kell félnem. :-)