Jó bornak nem kell cégér

Azért egy kicsit mégis hadd reklámozzak: csodás péntek estét sikerült eltölteni Egerben a Simon pincészetnél. Céges buli volt, borkóstoló. Laurie Anderson szavaival élve, zenéről írni olyan, mint eltáncolni az építészetet. Nos hát szerintem nagyjából ilyen a borról mesélni. Vagyis hát mondhatnék olyat, hogy telt ízek, lágy savak, gyümölcsös zamat, meg ilyenek, de egyrészt annyira én nem értek hozzá, egyszerűen csak szeretem, másrészt úgy sem adná át azt az élményt, amiben részem lehetett. És szerény véleményem szerint a bor az tipikusan olyan dolog, hogy mindenkinek más jön be, szóval hiába mondom róla, hogy ilyen, vagy olyan: ha ízlik neked, akkor anélkül is ízlik, ha viszont nem, akkor attól sem fog. Viszont azt tudom mondani, hogy mindenképp el kell menni, ki kell próbálni! Egy ilyen élményt nem lehet kihagyni - mondhatnám, úgy nem szabad meghalni, hogy az ember nem volt (legalább) egy ilyenen.

A pince után, a remek bortól felbátorodva páran még tettünk egy kis túrát az északában: először beültünk egy Cafee Negro nevű helyre, aztán megpróbáltunk csatlakozni a társaság másik feléhez (mert hogy idő közben szétváltunk). Út közben felszedtünk egy helyi srácot (akit Winkler el is nevezett Loco-nak), hogy mutassa nekünk az utat. Mondjuk Loco (anyakönyvi nevén amúgy Szabi) sem volt már szomjas, kommunikációs eszköztára egy felemelt mutatóujjra és hozzá egy "őőőőőő...."-re szűkült, illetve még egy-két (tényleg nem több) magánhangzó nélküli szóra, és szerintem azt se tudta, hol van. Olyannyira nem, hogy azt sem vette zokon, hogy Winkler tíz cenitről üvöltött az arcába, hogy mondjon már valamit (valószínűleg ezért kapta ezt a nevet Winklertől). Mindezek ellenére sikeresen elkalauzolt minket a Ligetbe, ahol a többiek már vártak. Sajnos, mire oda értünk, már nem engedtek be a helyre, mondván, hogy fél óra múlva zárnak. Így végül újabb forgácsolódást követően én a hazamenős csapattal visszatértem a szállodába aludni.

Másnap (mármint a rákövetkező napon - nehogy azt hidd ám, hogy egy kicsit is másnapos voltam) egy felejthető reggeli után pancsoltunk egy óriásit a szálloda medencéiben, meg gőz-, illetve jég-kamráztunk, szaunáztunk, jakuzziztunk, szóval divatos, szép magyar szóval "wellness"-eltünk egy nagyot, ami nagyon jó kis regenerálódási program volt. Meg is állapítottam, hogy kéne ilyet tartani 1-2 havi rendszerességgel. (No persze azért erre meg is kellene keresni a rávalót, úgyhogy egyelőre arra az elhatározásra jutottam, hogy azért igyekszem majd úgy csinálni, hogy évente egy azért beleférjen.) Végül a hazautunk is csodás volt, nagyon kellemes tavaszi napsütéses időben suhanhattunk haza az M3-ason, és mivel nem volt nagy forgalom, nem is nagyon kellett fékezni sem. Összességében, hibátlan kis péntek-szombati program volt.