2009. december 22., kedd

AVATAR

Tegnap elérkezett a várva várt nap: megnéztük az AVATAR-t. Már a nekikészülés sem volt egyszerű történet: az előzetesek alapján már jó előre X-eltem ki a napokat a képzeletbeli kis naptáramban. Aztán, a bemutatóhoz közeledve egyre több ismerőssel való beszélgetésben merült fel, hogy ki mikor megy. Pont egy ilyen beszélgetés alkalmával tudtam meg, hogy az általunk elsőként megjelölt vasárnapra már az azt megelőző hét csütörtökén alig lehetett jegyet rendelni. Gyorsan egyeztettem is a többiekkel és nagy nehezen sikerült helyet szerezni a hétfői 22:15-ös időpontra, de persze már oda is csak kompromisszumokkal: 6. sor, kicsit szélen.

Hogy el ne rontsam senki élményét, aki még nem látta, nem lövök le semmilyen poént. Azt azért el kell mondanom, hogy szerintem a film igen csak hozta a nagy beharangozó által támasztott elvárásokat, időnként még túl is szárnyalva őket. Természetesen a nagyszerű élményhez hozzátartozott az IMAX 3D által hozzáadott plusz - amikor úgy érzi az ember, hogy ő maga is ott ül a repülőgépben a többiek mellett a sorban, vagy a feje felett lépdel a lépegető robot. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

4 megjegyzés:

  1. Mi is akartunk (és még akarunk is) menni, azt hiszem pont aznap amikor beindult :) Persze hely nem volt... Úgyhogy türelmesen kivárjuk a januárt... Akkor talán már kevesebben lesznek - remélem... :)
    Kellemes ünnepeket! :)

    VálaszTörlés
  2. Én is megnéztem. Számomra teljesen másról szólt, mint a látvány, vagy a technika, amivel rajzolták-trükközték, magas színvonala. De biztosan én vagyok sérült.

    VálaszTörlés
  3. Természetesen nekem sem a technikáról szólt, de nem tudtam semmiről úgy írni, hogy ne lőjem le a poént azok előtt, akik még nem látták, de megnéznék...
    De ha már így kiforszíroztad: igen, megdöbbentő, hogy akár ilyen is lehetne a világunk, de amikor az emberi faj orra előtt van és a képébe üvölt, akkor is csak kevesek képesek észrevenni a benne rejlő csodát.

    VálaszTörlés
  4. Nem forszíroztam ki, csak elmondtam, lehetőleg úgy, hogy én se lőjek le poénokat. Eddig mindenkitől csak technikai lelkesedést hallottam ezzel a filmmel kapcsolatban.

    Viszont látom, hogy átlátogattál hozzám, úgyhogy akkor nem is ragozom tovább :-)

    VálaszTörlés