Vitorlázás a Balatonon

Tegnap volt alkalmam eme szenvedélyemnek hódolni, már ha szenvedélynek nevezhetjük azt, amit az ember, bár nagyon szeret csinálni, mindössze pár évente egyszer él vele. Na nem kifejezetten, vagyis inkább közvetlenül rajtam múló okok miatt: egyrészt ez nem egy olcsó sport, másrészt, amikor Badacsonyban nyaralunk egy ismerősünk időnként felajánlja, hogy elvisz miket egy körre, aztán vagy sikerül ezen részt vennem, vagy nem. Idén szerencsére sikerült. :-)

Na persze mielőtt bárki azt hinné, hogy a vitorlázás csak pénz kérdése, el kell mondjam, hogy nagyon téved: igen komoly szaktudást igényel. Azon kívül, hogy az ember megtanulja, mi az a grósz, boom, spinakker (és még napestig sorolhatnám a különböző szakkifejezéseket) , na meg hogy a közel tíz-tizenöt különböző kötél mire való, és mikor melyikkel mit kell csinálni, komoly meteorológiai tudásra is szükség van, és persze egy jó adag helyismeretre, hogy a veszélyesebb helyzeteket elkerülje, és ne kelljen ráadásul szégyen szemre kimotoroznia a partra. Anno, mikor több mint tíz évvel ezelőtt itt dolgozhattam pár hetet a vízibicikli-kölcsönzőben, kapitányunk tanítgatott még a kis Kalózon, de amúgy is szegényes kis tudásom azóta teljesen megkopott, lévén nem nagyon volt alkalmam gyakorolni azóta.


Idén az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, szinte végig közel állandó sebességű, nem túl pöffös szelünk volt, így folyamatosan siklásban voltunk, nem kellett kényszerpihenőt tartanunk a közel négy órás túra alatt: Badacsonytomajból indulva elvitorláztunk Boglárig, majd vissza Szigligetnek, és végül onnan haza. Mivel a hajón a kellemes suhanásban az ember nem igazán érzi a nap erejét, jócskán lett színünk is: ha most indián lennék, jó eséllyel Vörösbegy lenne a nevem. :-)


Szereplők balról jobbra: a Badacsony; Torma Feri, a másodkapitányunk; a húgom; és Ábrahámhegy