Bor, bor, bor

Végre eljutottam odáig, hogy a korábban beígért borpince-túra beszámolót megejthessem. Azért csak így utólag írom meg az élményeket, mert az események kissé összesűrűsödtek a nyaralás utolsó 2 napjára. Történt ugyanis, hogy kolléganőm, Hajni, valamint a barátnője, Eszti, végül de nem utolsó sorban Pepe barátom becsatlakoztak hozzám, így nem akartam az időt gépészkedéssel tölteni.

Vasárnapra volt megbeszélve a találka a strandra, ennek következtében hatalmas pancsolás és labdázással nyitottunk. A strand után következett az ominózus pincelátogatás, ami bár nem egészen úgy sikerült, mint előre elterveztük, de így is nagyon jól kis estét töltöttünk el. A szándék ugyanis az volt, hogy megnézünk két pincét a Szent György-hegy lábánál (előre tájékozódtam a helyieknél, hogy hova a legérdemesebb elmenni), ám a régiós buszjáraton kiderült, hogy a kinézett helyek egyike 6-kor, a másik 7-kor zár, és mivel a busz fél hétkor indult Badacsonyból, egyiket sem találtuk volna már nyitva. Gyors rögtönzéssel módosítottuk hát a tervet, így jutottunk el a Kisapáti mellett található Szent György pincébe.

Előtérben az isteni nedűt adó tőkék, háttérben
a Badacsony, a Szent György-hegy lankáiról nézve

Bár kicsit megvárakoztattak a megrendelt sajt-, hideg-, valamint hamutállal (a lassúság talán az előző napon rendezett lagzinak volt köszönhető, mely állítólag reggel 6-ig tartott), cserébe kiváló Juhfarkot kóstolhattunk. Ezt még egy kis hungarikum követte, ami Budai Zöld névre hallgat - valóban nagyon érdekes, nyersen zöld ízű, meglehetősen száraz, de összességében finom bor volt. Sajnos sokat már nem tudtunk időzni (és nyalakodni) a hegyen, mert el kellett érnünk a 9 után pár perccel érkező buszt visszafelé, hogy a lányok le ne késsék az utolsó vonatukat. Nem kerülhetem meg, hogy külön el ne elismerjem Eszti teljesítményét, ugyanis saját bevallása szerint nem szereti a bort, amihez képest tisztességgel helyt állt. :-)

Noha a pincelátogatás így elég rövidkére sikeredett, azért némi kultúra ragadt rám: többek között azt is megtudtam, hogy a Fischer borház megpróbálkozott egy kis újítással, Ausztráliából hozattak Shiraz tőkéket (ami már csak azért is érdekes próbálkozás, mert ugyebár ez a környék alapvetően fehér borairól ismeretes). Ezt később volt is alkalmam megízlelni, ugyanis Badacsonyban még azért betértünk a borhét záróestjére, mivel a vonat indulásáig még maradt egy bő fél óránk. Őszintén szólva, szerintem kicsit túl volt hűtve a Shiraz, ennek oka az volt, hogy helyszűkében - miként a legtöbb standon, itt is - csak egy egyszerű hűtőbe került be az összes bor és nem volt lehetőség külön temperálásra. Így viszont nehezen lehetett csak előcsalogatni a fajtára egyébként igen jellemző karakteres, fűszeres-gyümölcsös ízt, de kis türelemmel és némi óvatos melengetéssel azért sikerült.

Hétfő délelőtt ismét strandolással nyitottunk, természetesen az elmaradhatatlan labdázással a vízben. Sajnos a lányokat már nem sikerült elcsalogatnunk egy újabb vacsorára, pedig az is remekül sikerült, de persze az sem az eltervezett módon. Eredetileg a Bacchus vendéglőbe mentünk volna, ahonnan csodás látvány tárul az ember szeme elé vacsorázás közben: a Fonyódi hegyek fürdenek bíbor-aranyban, a lemenő nap fényétől izzó Balatonban. Sajnos a vihar közbe szólt, így el sem indultunk oda, mentő ötletként a szállásunktól három háznyira található - egyébként önmagában is kitűnő - Borbarátok étterem kínálkozott. A hirtelen jött változást szemernyit sem bántuk meg, fenséges étkeket fogyaszthattunk itt is, amit szintén egy, a térségre jellemző specialitással, Kéknyelűvel öblítettünk.

Esténk i-jére az tette fel a pontot, hogy vacsora után az étterem saját borpincéjébe betérve egy kivételesen jó kedvű (és már nem annyira szomjas) pincemesterbe akadtunk, akinek tréfái vetekedtek az ott található borokkal. Nagyon finom Sauvignon Blanc-t és Cserszegi fűszerest kaptunk, valamint egy igazi különlegességet: bodzabort, ami majdnem úgy készül, mint a bodzaszörp, csak itt a bodza finom íze Szürkebarátba ázik ki. Annyira megtetszett a dolog, hogy az előre betervezett Kéknyelűn kívül ebből is kénytelen voltam magammal hozni egy palackkal.

Így zárult hát az egyhetes badacsonyi nyaralás, és bár az elszakadást nagyban megkönnyítette a hétfőről keddre igen zordra forduló idő, azért alig várom, hogy visszatérhessek. Ha valakinek azért e beszámoló(k) olvasása közben megindult a nyáltermelése, akkor csak annyit ajánlanék, hogy ha csak teheti, menjen el Badacsonyba. Kiváló alkalom például a közelgő szüreti bál, melyet minden évben szeptember második hétvégéjén rendeznek meg.